Steven Soderbergh az a rendező, aki szinte minden műfajban kipróbálta már magát. Vígjátéktól kezdve a bűnügyi filmeken át a sci-fi-ig mindent rendezett impozáns és gazdag pályája során. Noha legtöbbeknek az Ocean’s sorozat ugorhat be elsőnek a nevéről, a Traffic című film rendezéséért Oscar-díjjal kitüntetett alkotó forgatókönyvíróként, vágóként, operatőrként és producerként is számos filmet jegyez. Alkotásaiban gyakran a legnagyobb sztárok játsszák el még a kisebb mellékszerepeket is. Történetei rendszerint több szálon futó cselekménnyel operálnak, epizodikusak és a nézőtől aktív részvételt követelnek meg a befogadásuk során. Legyen szó a könnyedebb szórakoztató műveiről vagy a társadalmi relevanciával rendelkező, mélyebb üzenetet közvetítő alkotásairól szó, pimasz, szókimondó és laza stílusával Soderbergh egyedi filmográfiájának minden egyes új darabjára érdemes odafigyelni.
Legújabb filmje a Netflix kínálatában elérhető, Pénzmosó című alkotás fontos társadalmi, gazdasági és erkölcsi problémákra hívja fel a figyelmet. Az igaz történetet saját állítása szerint hűen ábrázoló film a korrupció és gazdasági bűncselekmények témáját dolgozza fel szórakoztató stílusban. Már a kezdő képsorokban egy gazdasági gyorstalpalót kapunk a nézőket közvetlenül, direkt stílusban megszólító Antonio Banderas és Gary Oldman előadásában, akik a történtekért nagyban felelős valós személyeket formálják meg. De rajtuk kívül fontos szerephez jut még Meryl Streep, James Cromwell, Jeffrey Wright, Will Forte, Robert Patrick és Sharon Stone, valamint David Schwimmer is kisebb-nagyobb szerepekben. A sztárparádé és színvonalas alakítások tehát ezúttal sem maradnak el. A film mégis ennél jóval többről szól.
A Pénzmosó ismert, mégis kevéssé tárgyalt problémákra világít rá. Szóba kerül a csalás legitimálása törvények által, valamint a törvényes bűnök elkövetésének problematikája. A film bátran megy neki az Egyesült Államok jogrendszerének, és vonja kérdőre annak számos hiányosságát. Attól, hogy valami törvényes, még erkölcsileg lehet megkérdőjelezhető, és ezáltal helytelen. Az ilyen jogi buktatók kiküszöbölése kinek a feladata lenne, és bűnös az, aki kihasználja a rendszer hézagjait? A film nem köntörfalaz és nem képmutató. Ő maga vallja be, hogy a főszereplő ügyvédek tevékenységéhez hasonló adóelkerülési trükköt alkalmaz az amerikaiak nagy része legális keretek között. Maga a rendező is öt különböző, a filmben tárgyalt úgynevezett „fantomcéggel” rendelkezik az egyik jelenetben elhangzottak alapján. Ezt a kiskaput sokan kihasználják, aminek következtében az USA évente több száz millió dolláros adóbefizetéstől esik el.
A film stílusa sokban hasonlít a pár évvel ezelőtt bemutatott és számos díjátadón megfordult, A nagy dobás című alkotáséra. Az üzleti téma és a kreatívan pimasz megvalósítás is mindkét film védjegye. A Pénzmosó mégis képes kissé érthetőbben elmagyarázni az átlagemberek számára is a gazdasági csavarokat és anomáliákat. Ennek érdekében sok vizuális és verbális metaforát is használ, mégis egy idő után kissé szárazzá és bonyolulttá válik. Pedig mindent megtesznek az alkotók, hogy szórakoztató legyen a tananyag. Azonban a nagy színészek szórakoztató játéka és könnyed poénkodás sem képes legyűrni a tananyagot a torkunkon.
A történet legizgalmasabb részei a személyes történetekben rejlenek. Ezek azok, amik közelebb hozzák, megfoghatóvá, átélhetővé teszik a történteket. Három nagyobb személyes történetet vonultat fel a film, melyek közül az elsőt fejti ki igazán, a másodikat kielégítően tárgyalja, a harmadikat pedig egy az egyben rövidre vágja. Igazán teljessé azonban egyik szálat sem kerekíti. Így a film végére is hiányérzetünk marad. Noha a gazdasági lecke és a figyelemfelhívás egy végső markáns gesztussal ki van emelve a filmben, ezáltal egyértelműsítve, hogy mi is itt a lényeg, a cselekmény és a szereplők nem hagynak mély nyomot bennünk. Pedig a karakterek színesek és izgalmasak.
Akár egyetlen személyes történet kiemelésével a cselekményből egy teljes értékű filmet kaphattunk volna. A Pénzmosó mégis egyszerre érződik túlzsúfoltnak és hiányosnak egyszerre. Sok mindent mond, de nem fejti ki állításait teljesen. Mielőtt egy gondolatmenet végére jutna, már egy újba kezd bele. Ezáltal a történet széttagolttá válik, nem lesz teljes értékű, lekerekített végű, ahol összeérnének a szálak. Ez pedig kifejezetten kár, mivel több ponton is érdekes események zajlanak a filmben, amiket sokszor félbehagyunk egy-egy újabb gazdasági gyorstalpalóért.
Összességében a Pénzmosó egy érdekes és kreatívan megvalósított, még, ha nem is teljesen egyedi alkotás. Amiben több rejlett, mint amit végül kihoztak belőle az alkotók. A színészi játék, az elgondolkodtató társadalmi üzenet és az izgalmas személyes emberi történetek miatt mégis tudom ajánlani a filmet, de a száraz összekötő szövegek és a bonyolult jogi szálak szövevényei jelentősen megnehezítik a befogadásukat. Filmként tehát felejthető, gazdasági órának viszont valószínűleg a legszórakoztatóbb Soderbergh legújabb alkotása. Mindenesetre én ezek után is kíváncsian várom a következő filmjét.
67 Pénzmosó (2019)
Miután idilli vakációja tönkremegy, Ellen Martin egy biztosítási csalás kapcsán kezd el nyomozni. Rövidesen azonban az ügy egyre bonyolultabbá válik, a nyomok pedig Panamába... több»
Szereplők: Meryl Streep, Gary Oldman, Sharon Stone, Antonio Banderas, Matthias Schoenaerts
