Közösség

Vélemény:

 

66 Zuhanás

(2020)

Zuhanás minden téren

 
Zsolt Szabó   2022.11.23 11:42
0

Erről a filmről egyetlen egy pozitív dolgot tudok kiemelni, ha mondhatunk ilyent, a színészi játékot. Abban erős a film, sajnos másban nem. Lance Henriksen brillírozik, és ahogy mondani szokták, ő viszi el a show-t. Különben ez az alkotás Viggo Mortensen első egész estés filmje, sőt ő írta és a zenéjét is ő szerezte eme alkotásnak. A filmben különben szépen összeköti a múlttat a jelennel, bemutatja szinte teljesen az apja életútját, honnak indultak és mi lett végül a kapcsolatukból. LMBTQ-ból nem szenvedünk hiányt a film alatt, bővelkedik benne, és itt is a generációs különbségnél is kijön, hogy az idősödő korosztály mit is gondol erről, amit a film alatt Henriksen karaktere nem is rejt véka alá. A film ennek ellenére igen durván felejthető, nekem 3x-ra sikerült végig néznem, mire elértem a végére. Ezzel részemről mindent elmondtam, hogy a film mennyire is tetszett számomra, de egy időben Viggo Mortensen nagy kedvencem volt, így örülök, hogy rendezőként is elkezdte karrierjét, igaz, egy „művészfilmmel”.