Közösség

Vélemény:

 

74 Meztelen igazság

(1957)

Meztelen igazság

 
Berto49   2018.10.19 21:00
0

A cím megtévesztő, mert nem pornó filmet takar, hanem egy 1957-ben készített brit vígjátékot, amelyben egyszerre két nagyszerű komédiás szerepel, név szerint Terry-Thomas (a nevében szereplő kötőjel célzás a felső fogsorában látható 8,5 mm-es nagy hézagra) és Peter Sellers. A későbbiekben mindketten hatalmas sikereket értek el, a brit filmipar húzóneveivé váltak. Az adott film még a nagy sikerek előtti időkből való, de már ebben is megmutatkozott sajátosságuk, hogy Terry-Thomas polgári származása ellenére főként arisztokraták parodisztikus megjelenítésével lett népszerű, Peter Sellers meg a kaméleonhoz illő átváltozási képességével tűnt ki. A filmből kiderül, hogy három személynek (egy lordnak, egy TV sztár celebnek és egy Agatha Christie-ről mintázott írónőnek) rengeteg eltussolni valója van a múltjában. Ezt használja ki egy revolver-újság szerkesztője, aki zsarolással próbál jelentős összegeket kicsikarni a három delikvenstől. A sztori fordulatai nagyon vidámak, de ráadásul nevetséges epizódszereplők sora (az írónő lánya, a lord felesége, a karót nyelt lady, vagy a féltékenységtől elborult agyú olasz amorózó) színesíti a filmet. Sellers magyar szinkronhangja, Szombathy Gyula remek intonációival hozzájárul a komédia sikeréhez.