Harper Lee regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! kultikus mű, és Amerika egyik, ha nem a legjelentősebb regénye. Hitelesen, részletekig menően mutatja be a déliek életét, világszemléletét, amihez szorosan kapcsolódik a rasszizmus kérdése. Éppen ezért nem könnyű feladat ezt a könyvet vászonra vinni, de az 1962-ben kijött, azonos című megugrotta ezt az akadály, sőt úgy vélem, manapság sem lehetne jobb filmet csinálni.
A Ne bántsátok a feketerigót! bár egy majdnem két órás film, még így is rengeteg szálat és cselekményt vágtak ki a könyvből, de a rendező a könyv üzenetét és atmoszféráját sikeresen ültette át nagyvászonra. Lassan folyik a cselekmény, és kellőképpen elidőzik a részleteken. A legtöbb figyelmet természetesen a tárgyalás kapja, de a mellékszálaknak is hagynak időt, amik által megismerhetjük a szereplők jellemét, világlátását. Bár a film a gyerekek szemszögéből mutatja be az eseményeket, az igazi főszereplő az apjuk, Atticus Finch. Ahogy halad előre a cselekmény, úgy formálódik bennünk róla egy kép, és ismerjük meg a jellemét, pont úgy, mint ahogy a gyerekek. Így rájövünk lassan, hogy mi motiválta, hogy elvállaljon egy olyan ügyet, amiben egy színes bőrű férfit kell megvédenie a bíróságon. Gregory Peck tökéletes választás volt a szerepre. Egy intelligens ember benyomását kelti, aki ennek ellenére – vagy pont, hogy emiatt – nem kérkedik ezzel, és nem állítja, hogy jobb másoknál, pont, mint Atticus. Peck alakítása zseniális, jól hozza a gondoskodó apa és a nehéz helyzetben lévő ügyvéd karakterét.
A tárgyalás csúcspontja Atticus védőbeszéde, ami sajnos mind a mai napig releváns problémákra, igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, és rájöhetünk, hogy bár 1960-hoz képest jelentősen változtak a dolgok, még mindig vannak olyan helyek, szituációk Amerikában, amik kísértetesen hasonlítanak a 60-as évek állapotához. Éppen ezért még mindig szükség van a változásra és, hogy legyenek olyan emberek, akik hisznek az egyenlőségben, és körülményektől függetlenül kiállnak az elveik mellett.
Amit kicsit hiányoltam a filmből, az az, hogy nem mutatja be eléggé, mennyire feszültté vált a város ennek az ügynek a hatására, hogy mindenki a család ellen fordult. A gyerekeknek is sok zaklatást kellett emiatt kiállniuk, elviselniük. Annak a jelentőségét is elhanyagolja a film, hogy az esküdtek nem mondtak azonnal egyértelmű ítéletet, hanem hosszas órákon át vitatkoztak. Ez Atticus érdeme volt, neki sikerült elérnie, hogy az emberek legalább egy kis változáson essenek át. Ezek a pontok érthetően maradtak el a filmből, hisz nem fértek volna már bele a játékidőbe.
A „Ne bántsátok a feketerigót!” mind a mai napig megállja a helyét, és mindmáig releváns témával foglalkozik. Iskolákban mindenképp kötelezővé tenném a könyvvel együtt. Ez egy olyan film, amit minden felnőtt embernek látnia kell legalább egyszer.
AZ 1930-as évek déli államaiban dúl a fajgyűlölet. Amikor egy kisvárosban megerőszakolnak egy fehér nőt, mindenki szentül hiszi, hogy az elkövető csakis fekete lehetett. A... több»
Szereplők: Gregory Peck, Robert Duvall, Rosemary Murphy, Kim Stanley, Paul Fix
