M. Night Shyamalantól megszokhattuk már a nem mindennapi, abszurd témaválasztást. Nincs ez másképp legújabb filmje, az Idő esetében sem, mely Pierre-Oscar Lévy és Frederik Peeters 2010-es képregényét, a Sandcastle-t vette alapul. Maga az alapanyag pedig roppant különleges, szürreális, érdekfeszítő témát, valamint kérdéskört biztosít, melyre igazán elsöprő erejű pszicho/lélektani dráma is felépíthető lehetett volna.
Attól az embertől pedig, aki kezdő rendezőként, mindössze 29 évesen összerakta a Hatodik érzéket, nem is lett volna irreális elvárás egy hasonló kultfilm elkészítése ebből az alapból, azonban M. Night Shyamalan szemmel láthatóan nem törekszik hasonló babérokra, mint amiket a Hatodik érzék sikere után arathatott le. Inkább kis költségvetésű iparosmunkák kerülnek ki a keze közül, melyek zöme az elfuserált kivitelezés ellenére nagy-nagy kihagyott ziccernek tekinthető, és amelyeknek a táborát immár az Idő is erősíti.
Ugyanis az alaptörténetben rejlő ígéretes lehetőségek közül szinte egy sincs megfelelően kiaknázva. Az első jóvátehetetlen baklövés a karakterábrázolás, pontosabban annak hiánya. A második pedig az infantilis történetvezetés. Bár sok karaktert mozgat egyszerre, ez nem menti fel az alól, hogy semmiféle mélységgel nem ruházta fel a karaktereit. Szinte senkiről sem tudunk meg semmi egyebet, mint hogy mi a foglalkozása és milyen betegségben szenved, a főszereplő házaspárról, a Gael García Bernal és Vicky Krieps által megformált Guy-ról és Priscáról is mindössze annyival többet, hogy a házasságuk válságban van, azt is tessék-lássék módon.
Az extrém élethelyzet, melybe belecsöppenek, sem hozza közelebb a sablonok mentén felhúzott karaktereket, reakcióik és összességében a testi-lelki extremitás megélése, melynek ki vannak téve, szintén többnyire e két tényezővel – a foglalkozásukkal, illetve alapbetegségükkel – van kapcsolatban (ezek függvényében keresik a megoldást, és ezek alapján előre kiszámítható, hogy kire milyen fizikai hatással lesz a felgyorsult Idő).
A színészi alakítások sem kiemelkedőek, noha szinte mindenki igyekszik kihozni a legtöbbet a szerepéből, de így is sovány a végeredmény. Sőt, a párbeszédek csak rontanak a helyzeten, 1-2 kivételtől eltekintve nincsenek valamire való dialógusok. Ráadásul maga a cselekményvezetés sem kedvez sem a karaktereknek, sem a történet kibontásának. A tempó és a feszültségadagolás körül vetették el a sulykot. Ahelyett, hogy finoman, lépésről-lépésre érzékeltetnék az Idő múlásának hatásait, ezzel együtt azt az érzést keltenék a nézőben, hogy lassan, de biztosan szorul a hurok a szereplők nyaka körül, inkább már az első fázisban elkezdik kidobálni az aduikat, gyors egymásutánban zajlanak az események (szinte egy jelenetben a holttest megtalálása, rögtön még egy haláleset, majd a kiskutya, közben már jelentkeznek az orvoson az elhatalmasodó elmebaj jelei, de már a gyerekek körül sincs minden rendben).
Amikor pedig néha meg-megvillan az igazi, elemi dráma egy-egy jelenetben, arra sem hagy magának Időt, hogy rendesen kifejtse, pedig a felszínes megvalósítás mellett is merülnek fel bővebb gondolkodást és magyarázatot igénylő jelenetek. Így például egy néhány másodperces snitt lesz egy alig félóra alatt lezajlott terhesség és szülés, egy mellékes szóváltás lesz egy néhány óra alatt felnőtt lány monológja a gondolatai megváltozásáról, vagy egy tájképekkel félbeszakított lábjegyzet lesz a parton együtt megöregedő házaspár utolsó eszmecseréje, akik néhány órája még válni akartak, de a tegnap már a homályba veszett.
És meglepő ugyan, de a film ilyen tempó mellett is képes unalmassá válni, mert az érzelmes és az érdektelen jeleneteknek ugyanannyi, sőt, néha az utóbbiaknak még több figyelmet is szentel. Annyira siet, hogy magát az öregedés folyamatát sem látható változásokkal, hanem vágásokkal, kitakarással és kameramozgásokkal oldja meg, vagyis éppen azt veszi el, ami miatt érdekes lehetne a film. A lezárás pedig összecsapott, elnagyolt, és kizökkent abból a drámai letargiából, amelyet addig felépített. Az élet nagy kérdései, a felnőtté válás, az Idő kíméletlensége, az elmúlás, az élet és halál tárgyköre helyett a lezárás stílusváltást tartogat, és átmegy bűnügyi sci-fibe, noha az egész film azt üzente, hogy az Idő a legnagyobb ellenségünk.
Összességében a film leginkább azt jelzi, hogy M. Night Shyamalan tehetsége múlandó volt, munkássága felett pedig kezd eljárni az Idő.
62 Idő (2021)
Egy kellemes családi vakációként indult az egész... Egy kedves család útja során megáll egy idilli, félreeső tengeparton, ahol úgy tűnik, hogy az idő is másképpen telik, így... több»
Szereplők: Rufus Sewell, Gael García Bernal, Alex Wolff, Eliza Scanlen, Vicky Krieps
