Közösség

Vélemény:

 

69 A Manderley-ház asszonya

(2020)

A Manderley-ház asszonya

 
Br623   2026.04.07 18:44
0

Nem olvastam az eredeti könyvet és a régebbi verziókat sem ismerem, ezért nekem újdonság volt a történet. Bevallom, hogy azt éreztem a film nézése közben, hogy valami hiányzik, mikor fut már ki valahova a történet? Azt hittem, hogy a férfi lesz majd, akiről kiderül, hogy mégsem olyan jó parti, mint azt gondoltuk és majd erőszakos lesz vagy kiderül, hogy őrült. De nem akart semmi sem történni, aztán jött a film utolsó fele, ahol izgalmasabbá váltak az események. Csak az a baj, hogy az első rész nem volt annyira jól kidolgozva, hogy megalapozza a második felének a kibontakozását. Utána a férfi teljesen a háttérbe szorult, és az új ara vette át az irányítást. Közben nem értettem, hogy a házvezetőnő mit keres még mindig ott, miért nem zavarják el? Lehetett volna jobb is a film, ezek után kíváncsi vagyok a másik verzióra, valamikor biztosan megnézem majd azt is. Azért a film megérdemel egy esélyt, de ne számítsunk valami nagyon jó hátborzongató thrillerre. A színészek viszont tetszettek benne.