Mint egy francia sanzon, olyan ez a film. Mintha Edith Piaf énekelne, s mi hallgatjuk, egy vörös rózsa a kis kávéházi asztalon, isszuk a kávét, cukor nélkül, keserűn, és nézünk ki a párizsi utcára. Keserédes kamaradarab az élet nehézségéről és szépségéről, az elengedésről és megengedésről, a harlequin-mosolyról és a valódiról, a szemráncolóan boldog mosolyról.
Sergio Castellitto nem hazudtolja meg olasz vérét, néha szinte vártam, hogy Giulietta (Masina) vagy Marcello (Mastroianni) bukkan fel a színen. A rendező-színésznek ez a 7. filmje, s talán nem a legjobb. Vannak hibái, a vége felé kicsit elfogy a szufla, és leül a történet, de a befejezés fellinisen homályos, keserédes. Méltatlanul leértékelt, de etűdszerű műfajában kifejezetten kellemes művészfilm.
Mint egy francia sanzon, olyan ez a film. Mintha Edith Piaf énekelne, s mi hallgatjuk, egy vörös rózsa a kis kávéházi asztalon, isszuk a kávét, cukor nélkül, keserűn, és nézünk ki a párizsi utcára. Keserédes kamaradarab az élet nehézségéről és szépségéről, az elengedésről és megengedésről, a harlequin-mosolyról és a valódiról, a szemráncolóan boldog mosolyról. Sergio Castellitto nem hazudtolja meg olasz vérét, néha szinte vártam, hogy Giulietta (Masina) vagy Marcello (Mastroianni) bukkan fel a színen. A rendező-színésznek ez a 7. filmje, s talán nem a legjobb. Vannak hibái, a vége felé kicsit elfogy a szufla, és leül a történet, de a befejezés fellinisen homályos, keserédes. Méltatlanul leértékelt, de etűdszerű műfajában kifejezetten kellemes művészfilm.