2022.06.04 22:39 Klauka89 Olvasottság: 120x
2

Fantasztikus alkotás

Már nagyon vártam, hogy végre május 27-e legyen. A július 1-et is elmondhatatlanul várom, holott tudom, hogy utána sokáig kell majd a napokat visszaszámlálnom az 5., és egyben befejező évadig. De mindemellett nagyon szerencsés vagyok, hogy addig mind a 4 évadot nézhetem megállás nélkül. Ez az, amit már senki nem vehet el a világtól.

Nem volt még egy olyan sorozat, ami ennyire magával ragadott volna, amelyben a szereplőket ennyire megszerettem. A történések alá vannak támasztva, van rájuk magyarázat és ha nincs is mindig kimondva, de vannak ráutaló jelek.

Fantasztikus alkotás

Már az első három évad is erős volt, inkább sci-fi vagy fantasy kategóriába sorolnám. Inkább volt gyerekeknek való, szörnnyel tarkított élénk fantázia, mint horror, mert szerintem a 4. évad már nagyon durván súrolta a horror határát.

Én nem egyben néztem meg, hanem esténként benyomtam egyet, csak hogy ne fogyjon el olyan hamar. :) Ezeken az estéken, amikor csak a laptop vagy a tv fénye világított megmondom az őszintét, néha alig mertem odanézni amikor Vecnát mutatták. Olyan voltam mint egy félős tini, aki élete első horrorfilmjét nézi. Felfedeztem utalásokat, elemeket, amelyek más filmekből/sorozatokból érkező csónakok voltak, ilyenek: Guillermo del Toro Kór c. sorozata, Rémálom az elm utcában Freddy Kruegerrel, A bárányok hallgatnak illetve a Szépség és a szörnyeteg.

A méltán híres Los Angeles-i születésű, magyar származású Antal Nimród rendezte két részét is ennek a csodálatos shownak, bár én azokat a részeket pont nem éreztem erősnek. Kedvenc epizódom a 4. rész volt. Talán sokan egyet értenek majd velem abban, hogy Sadie Sink elrabolta a szívünket azzal a bizonyos jelenettel. Mindig is csíptem Mad Maxet, mióta csak bekerült a sorozatba, egy vagány, belevaló kemény csaj, aki nem mellesleg szívbe markolóan tiszteleg néhai bunkó bátyja, Billy előtt. Számomra Sadie vitte el a showt.

Köszönöm a Duffer fivéreknek és a készítőknek, hogy az imént említett valaha volt legjobb ST jelenethez olyan számot rendeltek mint Kate Bush: Running up that Hill című dala 1985-ből, melynek a létezéséről mindeddig tudomást sem szereztem, de azóta rongyosra hallgatom. Képes vagyok csak ezt az egy számot hallgatni egész nap, mert annyira emocionális és annyira benne van minden, igazán illik Maxhez és barátaihoz. Nem vagyok ezzel egyedül, ugyanis május 27. óta a toplisták élére ugrott ez a dal.

Lássuk hát a kedvenceket: Nancy ha lehet még menőbb lett, örültem a felugró képeknek és emlékezésének Barbra, és remélem, összejönnek Steve-vel. Robin ebben az évadban kicsit túltolta a szövegelést, Eddie karaktere nekem rettenően hajazott George Bergerre a Hairből, sokak szerint ő vitte a prímet a sorozatban, és nem gondolom így. Jó volt a karakter és a játéka, de ennyi. Dustin fenomenális továbbra is, imádom. Betekintést nyerhettünk Suzy családi hátterébe, agytröszt a kiscsaj! Jonathan most rendesen kimarad a buliból, de később még úgyis előkerül. Az, ami nagyon nagy fordulópontot hozott számomra a főszereplővel kapcsolatban, az Tizi jelleme és viselkedése. A 4. évad megnézése előtt pont elolvastam a Gyanakvó elmék című, első ST könyvet, ahol javarészt édesanyjáról Terry Ives-ről derült ki sok minden és arról, hogy ki volt, hogy ki lehetett volna az apja. De a Tizivel kapcsolatos láncolat és miértek a 7. rész végére gyönyörűen el lettek magyarázva, nagyon adott volt minden elem.

Ami számomra félelmetes, megrendítő és mégis valahol hatalmas és lenyűgöző, az a Vecna szerepe. Minden tiszteletem a készítőké, hogy nem csapták össze CGI megoldással, hanem hogy a Voldemort és strigoi-szerű lény jelmeze 90%-ban hagyományos maszkból készült. Hogy nem voltak restek úgy forgatni, hogy a Jamie Campbell Bowernek hajnali 3 körül kellett kelnie, hogy 10 órakor forgathassanak, mert ennyi időt vett igénybe míg a maszkokat felrakták rá és kisminkelték, maszkírozták. Szerintem ez valami fantasztikus odaadás a filmipar, a sorozat szeretete, tisztelete és eltökéltsége iránt. Amikor végre nem a pénzt hajszolják, hogy minél kevesebb befektetéssel minél többet szakítsanak, hanem valóban olyan elemeket tesznek bele, amelyek igazán megállják a helyüket, és ezért most nagyon sok rajongó hálás lehet. És az is.

Lucas kicsapongó, és bandából kihúzó karaktert öltött, Mike és Will karaktere nem igazán tetszett eddig ebben az évadban. Steve már nem annyira bébiszitter, de hozza a maga formáját, amit szintén nagyon csípek. Murray hatalmasat alakít, Enzot megszerettük, hát és Hopper és Joys… Jajj, imádom őket! Kíváncsian várom a folytatást!

dráma | fantasy | horror | misztikus | sci-fi | thriller

Hopper Oroszországban raboskodik, ahol sok veszéllyel kell szembenéznie, amik emberi és nem emberi dolgok is egyaránt. Az Egyesült Államokban új problémák kezdenek jelentkezni,... több»

2