A Forrest Gump egy igazi, instant klasszikus a ’90-es évekből, amelyet akárhányszor elővesz az ember, garantált, hogy újra meg újra jókat fog derülni (közben pedig arra is képes, hogy újra és újra elgondolkodtasson az életről). „Én nem vagyok egy okos ember, de azt tudom, hogy mi a szerelem”. Ebben a mondatban talán minden benne van, amellyel Forrest Gump karakterét jellemezni lehet. Egyszerű ember, de hatalmas szíve van, s ha egyszer elkezd mesélni, akkor nemcsak az ő élete elevenedik meg, hanem az Egyesült Államok II. világháborút követő történelme. S ahogy haladunk előre az időben, s láthatjuk Forrest elképesztő kalandjait, maga a karakter mintha mégsem változna.
Ő végig marad az az egyszerű ember, akinek a mama, a szerelem (Jenny), a barátság (Dan hadnagy, Bebe) a legfontosabbak. Nagy dolgokról mesél a lehető legegyszerűbb módon. Közben pedig ott vannak a nem mindennapi dolgok, amelyeket átélhetett: főiskolai futballsztár lett, harcolt Vietnamban, találkozott az amerikai elnökökkel (még a Watergate-botrány leleplezésében is közreműködött), körbefutotta Amerikát, és még sorolhatnánk. Forrest szájából megannyi aranyköpés (vagy sokkal inkább bölcsesség) hangzik el, amelyet gyakorta idézünk (Még könyvet is kiadtad gumpizmusok címmel, szerintem még most is ott van szüleim könyvespolcán).
A főszereplőt alakító Tom Hankset én mindig is kedveltem, de szerény meglátásom szerint nem volt pályafutása során még egy olyan film/karakter, amelynek annyit köszönhetett, mint a Forrest Gump. Szokták mondani, hogy hálás dolog egy fogyatékos embert eljátszani, de ezzel vitatkoznék. Jól eljátszani egy ilyen karaktert talán még nehezebb, mint egy „átlagosnak” mondható főhőst, méghozzá azért, mert ha túljátszod, éppen attól a természetes bájtól fosztod meg a nézőt, amelytől ezek a karakterek olyan nagyszerűek. Hanksnak kétség kívül sikerült megidéznie a csodát, nem is akárhogy.
Akárcsak a főszereplőről, a film humoráról is elmondhatjuk, hogy amennyire egyszerű, olyannyira nagyszerű. Ellenállhatatlanul bájos, talán ez a legjobb szó rá. De még ennél is fontosabb, hogy a film mégiscsak egy dráma, s nem fél érzelmesebb, vagy helyenként borúsabb hangvételt is megütni. Ez az egyensúlyozás pedig remekül működik a 142 perces játékidő alatt, amely nem kis teljesítmény Robert Zemeckistől. Ahogy az sem, hogy milyen pazar módon egészítik ki Alan Silvestri dallamait a ’60-’70-es évek rockslágerei (Fortunate Son, Mrs. Robinson, Sweet Home Alabama…).
A Forrest Gump számomra azon kevés filmek közé tartozik, ahol minden a helyén van: jó rendezés, jól megírt forgatókönyv, remekül eljátszott karakterek, jó soundtrack, humor és dráma megfelelő összhangja. Talán felesleges is szaporítani a szót: egy remek filmet kaptunk Winston Groom regényéből, amely nem csoda, hogy annyi ember kedvence lett az évek során. Megunhatatlan! A hossza ellenére egy lélegzetvétellel megnézve ad nyilván teljes élményt, de a film kisebb részegységei (Forrest életének egyes szakaszai) külön-külön is igazi szórakoztató filmélményt nyújtanak. Érdemes időről-időre újra elővenni, mert más-más mondanivalóval bír különböző élethelyzetekben, s életkorokban.
93 Forrest Gump (1994)
SkyShowtime (2023.02.14.)
A film főszereplője Forrest Gump, egy tipikus hétköznapi ember, aki gyermekkora óta azt csinálja, amit mondtak neki. Mindig is betartotta az édesanyja által kitalált és sokszor... több»
