Kevés film képes arra, hogy egyszerre legyen korszakalkotó, generációkon átívelően szerethető és technikailag, dramaturgiailag is mestermunka. Robert Zemeckis filmje pontosan ilyen alkotás. Ez nem csupán egy sci-fi kalandfilm, hanem egy örök érvényű történet az identitásról, a családról és az önmegvalósításról – mindez humorral, lendülettel és szívvel tálalva. Olyan mozi, ami nem öregszik, hiába szól éppen az időről.
A film középpontjában Marty McFly (Michael J. Fox) áll, a kissé lusta, de szimpatikus tinédzser, aki a különc tudóssal, Emmett “Doki” Brownnal (Christopher Lloyd) barátkozik. A történet akkor indul be, amikor Doc elkészíti a híres DeLorean időgépet, amely plutóniummal működik és 88 mérföld/óránál képes áttörni az időhatáron. Egy félresikerült demonstráció során Marty véletlenül 1955-be kerül – abba az évbe, amikor szülei még tinédzserek voltak. Innen indul a legendás időparadoxon, ahol Martynak nemcsak haza kell jutnia, hanem el kell érnie, hogy saját szülei beleszeressenek egymásba, különben ő maga meg sem születik.
Zemeckis filmje mesterien ötvözi a könnyed tinifilmes hangulatot a sci-fi logika játékos kihasználásával. A forgatókönyv – amelyet Bob Gale-lel közösen írt – annyira precízen van felépítve, hogy egyetlen jelenet sem felesleges. Minden apró poén, gesztus vagy tárgy később visszatér, új jelentést nyer (ilyen például a „Twin Pines Mall” átnevezése „Lone Pine Mall”-ra, vagy a „Johnny B. Goode”-jelenet). A narratív szerkezet tankönyvbe illő: tökéletesen működik a bevezetés, a konfliktus és a feloldás aránya.
A film ereje ugyanakkor nemcsak az írásban rejlik, hanem a karakterek közötti kémiában. Michael J. Fox energikus játéka, tinédzser lazasága tökéletesen ellensúlyozza Christopher Lloyd zseniálisan excentrikus Doktorát. Az ő párosuk a film lelke – ahogy Doki vad gesztusokkal magyarázza az időutazás törvényeit, Marty pedig hitetlenkedve, mégis lelkesedve reagál, az örök filmrajongó álma. A mellékszereplők, különösen Lea Thompson mint a fiatal Lorraine és Crispin Glover mint George McFly, ugyancsak felejthetetlenek: groteszk, de szerethető figurák.
A film vizuális világa is azonnal ikonikus lett. A DeLorean maga popkulturális szimbólummá vált – futurisztikus, mégis hűvösen menő dizájnja a 80-as évek technológiai optimizmusát testesíti meg.
Alan Silvestri zenéje szintén megkerülhetetlen: hősies, mégis játékos dallamai tökéletesen visszaadják az időutazás kalandosságát. És ne feledjük a korszak zenéit sem – Marty „Johnny B. Goode” előadása a múltban talán minden idők egyik legikonikusabb mozipillanata.
Ha hibát kell keresni, talán az érzelmi egyszerűségét lehetne felhozni – a film inkább szórakoztat, mintsem filozofál. De ez nem is baj: Zemeckis célja nem az idő természetének boncolgatása, hanem az, hogy a néző ismét gyerekként nézzen a világra. És ebben tökéletes. A film humora sosem válik erőltetetté, az akciójelenetek (különösen a villámcsapásos finálé) pedig ma is feszült, jól megkomponált darabok.
A Vissza a jövőbe időtállósága abban rejlik, hogy univerzális vágyakat szólít meg: a múlt megváltoztatásának kísértése, a család fontossága, és a hit abban, hogy egyetlen döntés is megváltoztathatja az életünket. 1985-ben ez egy könnyed nyári mozinak indult, de ma már egyfajta modern mítosz, amit évtizedek múltán is újra és újra felfedezünk. A Vissza a jövőbe nem csupán a ’80-as évek egyik legjobb filmje, hanem az egész filmtörténet egyik legprecízebb, legszívveltelibb időutazása. Tökéletesen egyensúlyoz a humor, a dráma és a kaland között, miközben emlékeztet arra, hogy az idő nem ellenségünk – csak rajtunk múlik, hogyan használjuk.
91 Vissza a jövőbe (1985)
A fiatal Marty McFlynak, mint minden átlagos tinédzsernek, átlagos gondjai vannak a mindennakpokban. Egyvalami azonban megkülönbözteti őt a többiektől. Egyik legjobb barátja, Doki... több»
Szereplők: Michael J. Fox, Christopher Lloyd, Lea Thompson, Charles L. Campbell, Huey Lewis
