Megelevenedett reneszánsz olajfestmény, a számos hosszú beállítás ezt az asszociációt még inkább alátámasztja. Leone tökéleteset szeretett volna alkotni, s ez nagyjából sikerült is. Annyira szofisztikáltan bánik a dramaturgiával, hogy minden egyes beállítása szinte a végletekig kiaknázza a néző érzelmi és minden más munícióját.
Minden képe metafora, minden párbeszédben valamilyen allegória rejlik, a legtöbb karakter akár egy Zodiákusba is beilleszthető lenne, ha ugyan nem egy-egy lapját ábrázolják egy tarot kártyának.
Számos elemzés szerint az akkor már évtizedek óta giccses ábrázolásmódjukkal valóságromboló álwesternek koncepciózus lezárásaként született. Mindamellett a Leone életműben is valamilyen szinten egyedi, hiszen a Dollár trilógia folytatásaként sem tudható be. Voltaképp egy önálló elbeszélése mindannak, amit a készítők valójában gondoltak a vadnyugat Amerikájáról. Terjengős dialógusok helyett inkább a rejtező, kimondatlan indulatok, pátosz és a hangzatos ideológiák ellentétpárjaként a nyílt szándékok vették át a stafétát.
Külön nem érdemes kiemelni egyetlen szereplőt sem, a karaktereknek a drámai vonalvezetésbe belesimuló személyiségük alapja az összbenyomás eszményi létrejöttének. Összességében tehát egy ihletszerűen megalkotott műről van szó, mely az időn kívül áll. Minden túlzás nélkül túlmutat a nagyközönségnek szóló szórakoztatáson, s oktató-tanítói jelleget ölt. Minden filmes klisét levet magáról.
Megelevenedett reneszánsz olajfestmény, a számos hosszú beállítás ezt az asszociációt még inkább alátámasztja. Leone tökéleteset szeretett volna alkotni, s ez nagyjából sikerült is. Annyira szofisztikáltan bánik a dramaturgiával, hogy minden egyes beállítása szinte a végletekig kiaknázza a néző érzelmi és minden más munícióját. Minden képe metafora, minden párbeszédben valamilyen allegória rejlik, a legtöbb karakter akár egy Zodiákusba is beilleszthető lenne, ha ugyan nem egy-egy lapját ábrázolják egy tarot kártyának. Számos elemzés szerint az akkor már évtizedek óta giccses ábrázolásmódjukkal valóságromboló álwesternek koncepciózus lezárásaként született. Mindamellett a Leone életműben is valamilyen szinten egyedi, hiszen a Dollár trilógia folytatásaként sem tudható be. Voltaképp egy önálló elbeszélése mindannak, amit a készítők valójában gondoltak a vadnyugat Amerikájáról. Terjengős dialógusok helyett inkább a rejtező, kimondatlan indulatok, pátosz és a hangzatos ideológiák ellentétpárjaként a nyílt szándékok vették át a stafétát. Külön nem érdemes kiemelni egyetlen szereplőt sem, a karaktereknek a drámai vonalvezetésbe belesimuló személyiségük alapja az összbenyomás eszményi létrejöttének. Összességében tehát egy ihletszerűen megalkotott műről van szó, mely az időn kívül áll. Minden túlzás nélkül túlmutat a nagyközönségnek szóló szórakoztatáson, s oktató-tanítói jelleget ölt. Minden filmes klisét levet magáról.