:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
2001-ben látványtechnika tekintetében nagyobbat szólhatott, mint ma, és a női akcióhősök is ritkábbak voltak, ráadásul a Tomb Raider első filmes adaptációja, így nem meglepő, hogy olyan szívélyes fogadtatásban részesült és jó kritikákat kapott. Persze mai szemmel is jó kis akció-kalandfilm, de van néhány momentuma, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül.
In medias res kezdéssel egy izgalmas sírrablás kellős közepébe csöppenünk rögtön a nyitójelenetben – látszólag. Mivel ez csak egy szimuláció, mint kiderül. És innentől kezdve csak Lara unalmas, öncélú arcoskodásait láthatjuk, fél órán át nem történik semmi. Utána beindulnak ugyan az események, de nincs igazi tétjük.
Lara és az ellenséget képviselő illuminatus, Manfred Powell ugyanis szövetkeznek, és együtt szerzik meg az első félháromszöget. Ugyan Lara ellopja, de később önként visszaadja, és a legnagyobb egyetértésben indulnak el a másik feléért. A félháromszögek rejtekhelyein lévő csapdákkal és a határidőkkel (5000 évente 1 hétig tart a bolygók együttállása) próbál a film valami tétet és izgalmat adni a cselekménynek, de ez sem igazán működik.
Lara ugyanis olyan elvont szuperkarakter, hogy mindent simán megold, nincsenek számára szorult helyzetek. Ez még hiteltelenné is teszi őt, és megnehezíti a vele való azonosulást. A végén pedig az apja tanácsára nem használja fel a háromszöget arra, hogy az apja halálát megakadályozza, vagy a soha meg sem ismert anyját visszahozza, de Alex halálát megakadályozza vele, mielőtt megsemmisítené. Annak az Alexnek a halálát, akivel a film elején azon vitatkoztak, hogy ellopott tőle egy leletet, és akinek az "áruló" szót írta a zuhanykabinjára.
A színészi játékok sem a legjobbak, bár a műfaj nem is kíván meg túl mély karaktereket, de Angelina Jolie játéka így is elég felszínes volt, Bryce idegesítő, Alexnek meg gyakorlatilag semmi funkciója nem volt.
