Bevallom, nagy Alien-rajongó vagyok, és számomra az egész franchise legjobb része még mindig az oldschool A bolygó neve: Halál 1986-ból. De persze nagyon szeretem az első epizódot is (A nyolcadik utas: a Halál), a harmadik fejezetet, és persze a Prometheust. A többi öt rész viszont (a versus részek, az Alien 4, a Covenant és a Romulus) a gyengébb kísérletek közé tartozik. Ugyanakkor leszögezhető, hogy még ezekkel együtt is igaz, hogy az Alien-filmekben vannak közös dolgok, mint például a stílus, amely részről részre sok azonosságot mutat. Ugyanakkor eddig is voltak kicsit rendhagyó részek, mint David Fincher harmadik epizódja 1992-ben a börtönbolygóval, és Jean-Pierre Jeunet 1997-es epizódja (az Alien 4), ahol egy emberszerű Alien bukkan fel, nem beszélve a balul sikerült Covenant furulyázó droidjairól és a Romulus egy perc alatt kifejlődő lényéről.
Ezúttal azonban az Alien Earth egy teljesen új stílust hoz képbe, ami számomra néhány látványelemet kivéve alig emlékeztet az eredeti Alien-műfajra. Noah Hawley sorozatának első két része inkább moralizál, mégpedig meglehetősen vontatott történetvezetéssel, rengeteg időbeni ugrással, ami kissé kaotikussá teszi a forgatókönyvet (és összezavarja a nézőt is). Az ember-cyborg hibridek témája érezhetően izgalmasabb Hawley számára, mint az Alien-világ, ami sajnálatos módon nagyon feltűnő a filmjében is. Noha mondhatnánk: mi nem erre vettünk jegyet.
Ami az alaptörténetet illeti: ezúttal a Prometheus és a Covenant utáni időben járunk (2120-ban), ám a Nyolcadik utas előtt, így rögtön némi képzavart okoz, hogy ezek szerint nem Ripley hadnagy csapata volt az első, aki a világűrben összefutott a xenomorf Alienekkel. Ez némi ellentmondást is okoz a franchise egészére nézve, tekintve, hogy a Nyolcadik utasban őszinte megdöbbenéssel szemlélik a Sulacóra felkerülő Alient, nem pedig olyan lényként, mely - ha igaz az Alien Earth sztorija - egy ideje ismert már az emberiség számára. De ezen túllépve a sorozat első két része a maga időbeni ugrásaival mégiscsak felvezeti számunkra, hogy miként kerülnek ide a xenomorfok egy űrhajó Földbe csapódásával. A Weyland-Yutani Társaság egyik droidja intézi úgy, hogy az űrhajó a Földbe csapódjon, fedélzetén nemcsak Alienekkel, de más idegen életformákkal együtt. A hajó gyakorlatilag egy veszélyes szörnyekkel teli száguldó labor, melynek átkutatása az első két rész központi témájává válik.
Eközben látható az első komolyabb Alien-támadás is a második rész közepén. Láthatunk földi városokat is, ám ezek fejlettsége nem nagyon klappol azzal a képpel, amit a Prometheusban és a Nyolcadik utasban feltételeznénk, hisz ezekben hipermodern kort érzékelünk. A központi karakter az emberi tudatú, de cyborg testű hibrid nő: Windy, akit a kislányos külsejű, de 29 esztendős Sydney Chandler alakít. Egyelőre korai megállapítani, milyen minőségben. Mindenesetre hibridekből álló csapata afféle bosszúállók-csoportként és szupercsapatként kezd el működni, egy kissé Marvel-utánérzést keltve. Ami viszont máris látszódik a sorozaton, hogy Noah Hawley új Alien-sorozata stílusidegen, és nem igazi Alien-film. Sajnos. De hátha még feljavul. Egyelőre három csillagot adnék az első két részre, bízva abban, hogy a későbbiekben még jobb lesz.
60 Alien: Föld (2025)
Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő... több»
Szereplők: Timothy Olyphant, Essie Davis, Alex Lawther, Sydney Chandler, Babou Ceesay
