Ridley Scott nagy fába vágta a fejszéjét, mikor vállalkozott a film elkészítésére. A monumentális téma ugyanis, amit kiválasztott, sokkal összetettebb és sokrétűbb, minthogy egy 2,5 órás mozifilmben össze lehessen sűríteni.
Jeruzsálem és a kereszténység történelmének legkritikusabb részénél járunk, amikor a trónutódlás kérdéses, ezért belső trónviszályok és politikai harcok emésztik a királyságot, miközben kívülről a hatalmas szaracén seregek támadása fenyeget, ami nemcsak politikai és gazdasági, hanem vallási-identitásbeli pusztulással is fenyeget, hiszen egyúttal a "pogány" muszlim vallás győzelmét is jelentené a kereszténységen, éppen a kereszténység szívét jelentő Szent városban, Jeruzsálemben.
Ebben a forrongó politikai helyzetben csatlakozik a történethez Balian, a grófi címet újonnan megörökölt kovács. Egészen Leprás Balduin király haláláig a film híven követi a történelmi eseményeket, IV. Balduin békepolitikáját, Guido és Rajnald szövetségszegő támadásait, a muzulmánellenes hangulatot. Ridley Scott külön rendezői érdeme, hogy eközben nem foglal állást egyik oldalon sem, nem elfogultan mutatja be a keresztény európai civilizációt, megmutatja annak hibáit és hiányosságait is, és rokonszenvvel ábrázolja a muszlim közösséget, pozitív színben tünteti fel a felvilágosult Szaladin királyt.
Balduin halála után nagyobb teret nyer Ridley Scott rendezői hangja. Miután Balian visszautasítja Jeruzsálem trónját és a hercegnő kezét, vállalja a háborút (ami kicsit logikátlannak tűnik, mivel később éppen azért adja fel a várost, hogy ne kerüljön több emberéletbe a háború, de Scott egyedi igazságérzettel és személyiséggel ruházta fel a száraz történelmi személyt).
A film lezárása ugyan már határozottan hollywoodi szájízű, hiszen végül mégiscsak feleségül veszi Szibillát, de csak azután, hogy lemondott hercegnői, sőt, immár trónörökösi rangjáról. Pedig ha előbb megteszi, akkor megelőzhette volna Jeruzsálem ostromát, és királyként uralkodhatott volna, fenntartva a békét. De ez nem vesz el semmit a film szépségéből.
