Közösség

Vélemény:

 

72 Dr. Dolittle 2

(2001)

Dr. D.

 
Yosihiro   2020.12.27 17:21
1

Szóval most kicsit szigorúbb leszek. Mint írtam az első résznél, ezt is gyermekszemmel kezdtem nézni. Itt már igazából nem annyira domborodik ki a film élvezhetősége. A megszokott szereplőkön kívül kapunk némi pluszt, de valahogy mégsem érezhetjük azt, hogy ez egy jól sikerült produkció lenne. Az új állatszereplők sem tudtak újat mondani. Inkább a természet és az erdő megóvása került előtérbe, és az érzelmeket annyira lebutították, hogy valóban gyermekien fájó volt. A környezet és a tájképek persze növeltek a hatáson, de néha azt éreztem, uncsi. Összességében a forgatókönyv közepes, a rendezés néhol jó, néhol nem. A szereplők próbálnak a filmhez adni pluszt, ez érezhető, de valahogy nem jött át, így marad a közepes teljesítmény. A hangi effektek jók, és a képiek is jók lettek. Így akármennyire is szeretnék jobb osztályzatot adni, erre az összhatásra nem tudok, csak három csillagot, amit érdemel ez a film. Igazából jó lett volna a folytatás, de az, hogy egy macinak kell az erdőben helytállnia, és ezt tanítani kell neki, ez valóban mese. Sajnos ebben a mai gyermekek sem látnak olyan fantáziát, mint az első részben. Az mindenképp pozitívum, hogy a végére hagytak egy kis pluszt, hogy a doki lánya is érti az állatokat, de valahol ezt várni is lehetett. Igen sajátosan mutatják be a tinédzser, "lázadó" kort, ami valljuk meg, igazából nem ennyire egyszerű. Családi megtekintésre ajánlom, remek kikapcsolódás mindenki számára. A folytatást megnézem, kíváncsi leszek. Üdv, Yosi