2021.10.16 22:34 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 199x
2

A lejtmenet kezdete

John Wyndham 1957-ben írt egy zseniális regényt, a Szemünk fénye címűt, amiből 1960-ban egy színművet és egy televíziós filmet, és 1995-ben egy mozifilmet készítettek, igen vegyes fogadtatással. A Village Of The Damned története már nem a legerősebb, de a film készítői, és a benne szereplő színészek azok. A rendezői székbe maga John Carpenter ült bele, miután a forgatókönyvet megírta David Himmelstein közreműködésével. Az operatőri munkákra Gary B. Kibbe felügyelt, aki dolgozott a Vámpírokban, a Menekülés L. A.-ből, és többek között az Ők élnek című filmekben is. Jó kis ütős csapat. Mi is a film története?

Midwitch a történetünk helyszíne, egy álmos, unalmas amerikai kisváros, ahol soha semmi izgalmas nem történik. De az égen megjelenik egy űrhajó, és elkábítják az egész várost hat óra hosszára. A mesterséges álomban a városka összes nőjét megtermékenyítik. A doktor, Dr. Alan Chaffee (Christopher Reeve) gyanakszik, hiszen szinte minden teherbeesés arra a napra esik, amikor kiesnek az emlékeik. Aztán kilenc hónap után megszületnek az idegenek gyermekei, akik újszülöttként teljesen normális gyermekek, de aztán ahogy kezdenek felcseperedni, már izzó szemű, hófehér hajú, kifejezetten gonosz kis serdülőkké válnak. George atya (Mark Hamill) pedig tudja, hogy az idegenek nem fogják őket életben hagyni. Hamar rájönnek, hogy az űrhajóval érkező idegeneknek készítik elő a terepet. Így George atya, Chaffee és a neje, Dr. Susan Verner (Kirstie Alley) megpróbálják a gyermekekkel felvenni a reménytelennek tűnő harcot...

A lejtmenet kezdete

Mai szemmel a film tartogat nekünk néhány gyermeteg hibát, és a tempó nem észveszejtő. De ha ezeket kivesszük, és a lényegi mondanivalóra koncentrálunk, akkor sokkal barátibb élmény lesz a film megtekintése. A mozi maga nem kifejezetten horror, inkább egy misztikus sci-fi alkotás. Tegyük ezt rendbe, mert így tiszta a dolog! Itt is, mint az 1960-as filmben, a gyermekek a legfélelmetesebb "lények", akik a frászt hozzák ránk folyamatosan. Főleg mikor együtt állnak, vagy mennek valahová, mintha egy nagy, lélegző és lüktető egész részei lennének.

A film producere Sandy King, aki ekkortájt már John Carpenter felesége volt. De vissza a mozihoz még egy pillanatra! Nem lett kedvenc, és őszintén bevallom, itt Gary B. Kibbe sem tudott csodát tenni. A fényképezés kicsit tompa és élettelen lett, mintha még nyersanyag lenne az egész. A trükkök sem voltak felejthetetlenek, de akkor is érdemes rászánni az időt... Pedig most nem is a kedvenc fotelemből néztem a filmet, hanem ágyból, párnákkal körbeburkolózva. Ó, és mogyorót majszoltam, egy kis fekete teával. De mégis egy Carpenter film, és ezért illik legalább egyszer megnéznie mindenkinek.

horror | sci-fi | thriller

Egy amerikai kisvárost megszállnak a földönkívüliek, és megtermékenyítik az asszonyokat, majd mint akik jól végezték dolgukat, távoznak a Földről. Hamarosan a teherbe ejtett... több»

2