Lélektani összeesküvés a családi fészekben

2022.03.16 11:02 Lazók György Olvasottság: 179x

2

Az általában könnyed műfajokban jeleskedő George Cukor rendezése alapfilmmé vált a thrillerek közt. Mindezt egy olyan korban érte el, amiből a hasonló darabok közül leginkább Hitchcock munkái maradtak meg a köztudatban. A film Patrick Hamilton színdarabja alapján készült, és meglepő módon remake. A négy évvel korábbi feldolgozást nagyon kevesen ismerik, részben az új verzió mögött álló MGM-stúdiónak köszönhetően, mely azon volt, hogy megsemmisítse a konkurensnek tekintett mű kópiáit. Nem mintha bármi is beárnyékolhatná az újrafeldolgozást.

A Gázláng bár egy gyilkossággal nyit, de összességében úgy indul, mint egy gyengéd szerelmes film, hogy mesteri aljasággal fokozatosan thrillerbe váltson. A főszerepet játszó Ingrid Bergman azt hiszi, megtalálta az ideális férfit, aki azonban módszeresen elkezdi az őrületbe kergetni őt. Előbb elszigeteli a világtól, majd érzelmi és mentális manipulálással szépen összetöri az önbizalmát, hogy teljesen az irányítása alá kerüljön.

Az, hogy fekete-fehérben vették fel, a film előnyére vált. Az operatőri munka mai szemmel is kiváló, az árnyakkal teli ház maga is karakterré lép elő. A prímet így is a színészek viszik el. Az üde Ingrid Bergman a szemünk előtt roppan össze, de Charles Boyer is fantasztikusan vált a romantikus, mézes-mázas modorból az irgalmat nem ismerő kegyetlenségbe. Figurájának ott a kiérdemelt helye a filmtörténet legsötétebb gazembereinek a sorában. A motivációiból bár egy regénybe illő krimi bontakozik ki, az, amit tesz, a hétköznapok ijesztő valóságából táplálkozik. Nem csoda, hogy a "Gázlángolás" mint kifejezés beépült Amerikában a szóhasználatba, ám a való életben az áldozatul vált feleségek sajnos hiába vártak Joseph Cottenre, hogy megmentse őket.

A Gázláng egy izgalmasan felépített bűnügyi történet és egyben egy örökérvényű lélektanulmány is, ami egy cseppet se veszített a hatásából.