Az új Mad Max spin-off alapsztorija Furiosa élettörténetét dolgozza fel gyermekkorától egészen odáig, hogy Halhatatlan Joe főembere (imperátora) lesz. George Miller rendezése ezúttal kicsit csapongóbb, csakúgy, mint az alaptörténet. Adott három hatalmi központ a disztópikus jövőben: Skulofarm, Gázváros és a Halhatatlan Joe uralta Vár. Ezek hol egymással harcolnak, hol szövetségre lépnek, totálisan zavaros módon. Ahogyan az is nagyon zavaros, hogy miért kell annyira mindegyik nagy vezérnek a 10 éves forma Furiosa. De kell nekik, így a küzdelmeik középpontjába kerül. Eleinte Dementusnak dolgozik, aki a sivatagi motoros-autós banda feje (kezdetben egy negyedik hatalmi erőt képviselve), majd Halhatatlan Joe embere lesz. Később kiderül: fő ellensége mégiscsak Dementus, így a film utolsó harmadában vele harcol. Dementust az a Chris Hemsworth alakítja, aki Thorként még vicces tudott lenni, de itt valahogy inkább szürreális az alakítása. Az egésszel a legnagyobb gond, hogy végig nem egyértelmű, hogy ki kivel és miért harcol, és mit akar Furiosa, illetve miért is szorítsunk. Ennek ellenére a látvány szinte mindenért kárpótol bennünket: kapunk rengeteg üldözéses jelenetet, hihetetlen nagytotálokat, harcot, küzdelmet. Anya Taylor-Joy nagyot alakít hosszú hajjal, rövid frizurával és fél karúvá válva is. Értékelés: 4 csillag. Felkerült nálam a 10 legjobb disztópikus film listájára, sőt a tényleg őrületes látványvilága miatt most az első helyen áll ezen.