Spoilerveszély!!! Sajnos ki kell tegyem ezt a jelzést, mert hát ugyan a tartalom is sok mindent elárul, de sok olyan ember van, aki egy leírásból nem akarja megtudni, mi is történik a filmben, bár a tartalomban ott van. Hát nem vagyok nagy fantasy-rajongó, de azt hiszem, nálam ez az év eddigi legjobb fantasy filmje, amit láttam. A történet magasan jó szerintem, és a szereplők mindent hoznak, amit kell, és azt a pluszt, ami miatt én megadom az öt csillagot erre. Ez egy többször nézhető alkotás, klasszikus a maga nemében szerintem. Nemcsak a jelenetek, akciók, hanem az egész felépítése annak a kalandnak és a megvalósítása is igen jó lett. Ebből nálam az jön, hogy ennek kell folytatás, mert megérdemelné. A két főhős nagyon tartja a vállán a filmet, és mindent visznek. Akció, beszólások, sőt még általában egymásra is találnak ebben a kalandban, és akkor lenne igazán jó egy folytatás. Visszatérve a film megjelenítésére, a hatásokra, hang- és képi effektekre, azt kell mondjam, szuper lett. Ezt a filmet nem lehet csak úgy a tévé előtt nézni, érdemes többcsatornás hanggal nézni, ha lehet. Szerintem ez nagyban hozzáad az élményhez. Maguk a karakterek is azonnal szimpatikusak, és így az egész film alatt azt várjuk, mikor mi fog történni, és ez az alapja egy olyan zseniális alkotásnak, mint ez. Bár lesznek, akik majd lehúzzák, de az értékek és a szórakoztatás ott van benne, amit én díjazok. Nekem tetszik, és többször meg fogom még nézni. Ajánlom mindenkinek. Üdv, Yosi