![]()
"Spoiler" Veszély!!! Sajnos ki kell tegyem ezt a jelzést mert, hát ugyan a tartalom is sok mindent elárul, de sok olyan ember van aki egy leírásból nem akarja megtudni mi is történik a filmben bár a tartalomban ott van. Nem kertelek szerintem ez a film jó lett. Nekem a történet tetszik és a szereplők is azt adtzák vissza amire számítottam. Nekem nem volt csdalódás semmi, sőt egyes részeknél azt tudom mondani igazánm jó klett.
Neklem aa 90-es éveket idézte ez a film és azt kell mondjam, jól sikerült minden hatást visszadaniuk. Különösen jónak íítéltem, m,eg a film alatti zenéket és hanghatásokat. A látványra sem lehet panaszunk. A szereplők a közepes és a jó között hozzák a színvonalat, de senki nem játsza túl a szerepkét és ez nagyon lényeges.
![]()
Igazán jó volt , hogy afiélm hullámzott és a sok akcioó mellett volt lenyugvó párbeszédes jelenet is. A történet jól van megírva a végér még hagytak csattanót is, de úgy fejezték be, hogy még egy folytatást is el tudok képzelni. Nekem bejött a hang és képi effektek rendben voltak. A szabd kamerás felvételek pedig még élethűbbé tették az egészet ez ebben a történetben és helyzetben nagyon jól jött ki. Mindenképp egy jó akciót kapunnk remek látványos verekedés és igazi golyózápor kiséretzében. Az érzelmi része már kicsit gyengébb lett , de a szülői szál domborodik ki igazán. Végül azt mondhatjuk Happy and a vége és náléam ez egy jó lezárása volt ennek a filmnek. Nekem min denperce tetszett. Ebben az évben ez az akciók közül nálam kiemelkedik azu összhatás miatt. Így megadom az öt csillagot. Szerintem ettől jobbaan akciót, lövöldözuést és hogy tartalom is legyen a filmben nem kell . Csak ajánlani tudom aki igazi akciót akar nem felturbózott filmet hanem egy kis régi beütéssel akkor jó helyen jár és így lassan Tom is a klasszuikusok kközé emelkedik nálam... Üdv Yosihiro
62 Pusztítás (2025)
akció | dráma | krimi | thriller
A történet egy balul elsült drogüzlettel veszi kezdetét. A továbbiakban egy politikus fia is életveszélybe kerül, akit majd egy rendőrnyomozó próbál megmenteni. több»
Szereplők: Tom Hardy, Forest Whitaker, Timothy Olyphant, Luis Guzmán, Jessie Mei Li

