Lamento della Ninfa

2022.12.29 00:38 Fulgentius Olvasottság: 463x

1

Érdekes és elgondolkodtató. Bár meglehetősen nyomasztó volt, azt hiszem, a végére megértettem, mire gondolt a költő.

Claudio Monteverdi Lamento della Ninfa című madrigálja nagyon nagy kedvencem. Ezért már az elején tetszett, hogy benne van, kíváncsi voltam, mit fognak kihozni belőle. Főleg, hogy úgy tűnt, az említett dal kapcsán komoly utalás van a Művészetek hídja c. film (Le pont des arts) egyik jelenetére. A legvégén lett csak világos, hogy mit keresett a filmben Monteverdi remekműve. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a dal szövegét, hátterét.

És még egy fontos filozófiai/teológiai téma: a gonoszság titka (mysterium iniquitatis). Az én értelmezésemben a film ezt a témát próbálja elég bizarr eszközökkel bemutatni, körüljárni. Hogy van a világban indokolatlan romlottság, gonoszság, ártani akarás. És minden jószándékunk ellenére sok esetben teljesen védtelenek vagyunk ezzel szemben. Szent Ágoston megfogalmazása szerint a Gonosz olyan, mint egy láncra kötött kutya: csak annak tud ártani, aki közel megy hozzá, úgymond a hatókörén belül kerül. Valójában sajnos elsőre az életben sem látszik, hogy a Gonosz egy láncra vert, veszett kutya. Inkább tűnik ártalmatlan, kedves jószágnak, akit szívesen megsimogatnánk. Csak akkor vesszük észre, hogy mivel állunk szemben, amikor már elragadott és szétmarcangolt minket.

Persze a film története elég abszurd önmagában, de nekem a fent vázolt szemüvegen keresztül inkább olyan, mint egy nagyon szélsőséges, valószínűtlen példa, aminek a célja a figyelemfelkeltés. Szóval, ha van morális tanulsága a sztorinak, akkor az a világban levő gonoszsággal szembeni tudatosságra való felhívás. Hogy próbáljunk meg, amennyire lehet, előre menekülni a kockázatos szituációkból, vagy bele sem menni.

Csak egy példát hozok, hogy miért így látom a filmet: Csábítás/Kísértés. Amikor a kislány először elveszti a nyuszit, az édesapa, bár morcosan, de elindul megkeresni. Erre a gonoszt megtestesítő szereplő megdicséri, hogy ő egy hős. Ezzel tkp. már bogarat tett a fülébe. Holott azért ez a hőstettől elég messze van. Nagyjából alap kellene, hogy legyen egy szerető apukának. Idő van, ráér megkeresni, miért ne tenné. Ugyanakkor a nyuszikeresés a cselekmény egy későbbi pontján végzetes fordulatot jelent. Ami a nyaraláskor simán belefért és természetes volt, azt már nem kellett volna erőltetni egy nagyon zűrös szituációból való meneküléskor. Mikor először menekülőre fogják, már 100%-ra biztosak lehetnek benne, hogy semmi keresnivalójuk ott: ittas vezetés, lehúzás, kislány befektetése vadidegen pucér felnőttek közé stb. Szóval ott és akkor a nyuszit hátrébb kellett volna sorolni a prioritások között. Tudatosan.

A gonosz csábításának és megtévesztésének gátlástalanságát is elég jól bemutatja a film: amikor orvosnak hazudja magát a gonosz főszereplő. A való életben is ugyanígy téveszt meg minket a gonoszság, teljesen szégyentelenül, hiszen ez a természete. Tehát az ördög nem alszik, de ami még rosszabb, hogy még csak nem is álmos. Van ördög, van kísértés, van bűn és van jóvátehetetlen elkárhozás is. De aki már foglalkozott ezekkel a témákkal, az tudja, hogy az igazán súlyos bűnökhöz nagyon sokszor kell a figyelmeztető jelek ellenében igent mondani a csábító kísértésnek. És ezt meg is tesszük: ostobaságból, konformizmusból, konfliktuskerülésből, lustaságból stb. És a legvégén ott a bizarr és abszurd végítélet-ábrázolás. Amikor ott állunk a játszma végén, a reflektorfényben, anyaszült meztelenül, és azt kérdezzük a gonosztól, hogy miért teszi ezt velünk.

Mert hagyjuk. (Sőt, lelkesen asszisztálunk hozzá.)