A gonosz család már a legelején kiválasztotta a családot, mert látták, hogy apuka és anyuka gyengék. Apuka plüssnyulat keresett órákig egy nagyobbacska gyereknek, anyuka asszisztált ehhez. Pici babának még rendben, mert azzal alszik el, de egy nyolcéves forma gyereknek már nem kellene. Vagy úgy, hogy a gyerek is megy vele, hogy megtanulja, legközelebb ne hagyja el. Apuka és anyuka úgymond gyengesége miatt, és a kislány későbbiekben megismétlődő nyulas hisztije miatt úgy jártak, ahogy. De a lényeg, a kislánynak a végén ott a nyuszi a kezében, boldog lehet. Igaz, nyelve nincs, szülei meghaltak, rá is ez a sors vár, de a nyúl mindenekfelett, még az életnél is fontosabb volt. Anyuka, aki az elején őrjöngve menekül, majd a nyúl miatt visszamennek, végignézik a kisfiú bántalmazását, néha veszekednek, a végén békésen pedig alszik a kocsiban, mikor apa menekülőre fogja a halott gyerek és a fényképek miatt, egy szót sem kérdez, miért menekül apa. Sőt, mindezek után anyuka a necces családtól kér segítséget. Apuka pár gyomros után egyáltalán nem küzd, sem a lányáért, sem a feleségéért, sem önmagáért. De még csak el sem szaladnak a kövezés elől, meg sem próbálják. Erre szokták mondani, hogy a természetes szelekció lezajlott. Egyébként nekem tetszett a film, csak az emberi hülyeség, életképtelenség nem.