Véletlen kezdtem el nézni, mert azt hittem, hogy koreai sorozat, de elég jó volt a kezdés ahhoz, hogy végül ott ragadtam. Kicsit megrémültem a 35 résztől, de hamar ledaráltam mégis. Valóban racionális problémákat boncolgat a sorozat, eléggé összetett, több társadalmi problémát is felvet. Úgy, mint: nőként helytállni egy patriarchális országban, vagy a párválasztás nehézségei. De ide sorolhatjuk még a fiatal férfi-idősebb nő párosítást is, amely más társadalmakban is furcsa lehet (nem értem, miért), nem csak Kínában. A szerelmi jelenetek (az a kevés, ami volt benne) viszont gyalázatosra sikeredtek. Az a bizonyos első csókjelenet még a koreainál is nehezebben valósult meg. Csóknak meg ne is nevezzük, mert annyira kényszeredett volt az egész, és ez később sem igazán lett tüzes. Viszont nagyon megható jelenet is volt benne számomra, amikor az utolsó részek egyikében az anya leülteti őket, hogy akkor most mondják el, hogy mit szeretnek a másikban, azaz győzzék meg őt, hogy tényleg komolyan gondolják ezt a kapcsolatot. Összességében szerintem jó kis sorozat volt.