Úgy éreztem, ez a rész egy kicsit eseménydúsabb és mozgalmasabb, mint az előző, így eggyel több csillagot tudtam neki adni az értékelés során, de még így is messze van attól a kategóriától, amit én jó filmnek nevezek. Vannak benne humoros részek, jol megalkotott jelenetek és érdekes karakterek, amik kicsit feldobják a monotonitást, de összességében nagyon vázlatszagúnak érzem ezt a filmet. Ami érdekes, hogy kissé rémisztőnek tűnik az a kultusz, ami a kiválasztott köré lett felépítve, de ez nyilván pozitívum, hiszen megteremti a feszültséget a filmben, még ha néhol hidegrázós értelemben teszi is ezt. Az édesanya, vagy jelen esetben Tisztelendő anya, karaktere pedig egyértelműen az egyik legérdekesebb történetszálat tudhatja magáénak. Még magam sem döntöttem el, kedvelem-e őt egyáltalán. Kíváncsian várom, mit tartogat még a harmadik rész és sikerül-e egy több mint kétórás film legalább felénél fenntartani az érdeklődést (meg persze, ezen a ponton már kár abbahagyni, ha már idáig eljutottam benne).