Távol állnak tőlem az éneklős filmek, de a Vaianának valamelyest sikerült megnyernie magának. Kb. az első 30 percben még kicsit zavart, hogy milyen gyakran fakadnak dalra a szereplők. Reméltem, hogy nem kerül erre sor minden ötödik percben. Aztán mérsékeltebb lett, azt hiszem, valahogy megszoktam, sőt egy idő után már volt, amikor vártam is. Elég idegen volt elsőre, de végül sikerült befogadnom. Nem szeretnék túl kritikusan hozzáállni a filmhez, mert összességében nagyon kellemes élmény volt. Lekötött, teljesen kikapcsolt, és végig a történetre tudtam koncentrálni. Egyszerre tudott megható és vicces lenni a film, mellesleg nagyon jópofa, egy kellemes meglepetés volt. Jó döntés volt rávennem magam!