Ebben a koreai drámában egy fiatal lány megígéri a szívátültetésre váró barátnőjének, hogy amíg ő Amerikában van a műtét miatt, addig ő megtud mindent arról a fiúról, aki tetszik neki. Csak hogy összekeverednek a nevek, és véletlenül pont abba a fiúba szeret bele, aki a barátnője szívét is megdobogtatta. Ez a fordulat mindent megváltoztat, a szerelmesek nem lehetnek együtt, mert a barátság fontosabb egy fiúnál. Eddig vicces, romantikus a történet, majd a befejezés tartogat számunkra olyat, ami miatt előkerülhetnek a zsebkendők. Már kezdem megszokni, hogy a koreai filmeknek mindig ilyen szívszorító a befejezése. De ezért szeretjük őket, mert igazán meg tudják ragadni a drámai pillanatokat. Azért örültem volna egy boldog befejezésnek is. Ha nem szeretnél belekezdeni egy koreai sorozatba, de mégis vágysz a K-drámák hangulatára, akkor nagyon tudom ajánlani a filmet, mert minden olyat tartalmaz, mint egy jó kis koreai sorozat. És persze a főszereplők is igazi idolok benne. Ami leginkább tetszett a filmben, az az a nosztalgikus érzés, amikor tiniként megtetszett egy fiú, és igyekeztünk mindent megtudni róla.