[Lesz benne SPOILER, vigyázz!] Már többször próbáltam nekiállni, hogy valamit írjak róla, mert megérdemli; ha már én nem érdemeltem meg, hogy egy rendes filmet nézhessek 100 percen keresztül. Szóval, ha horrorfilmre vágysz, az ijedtség legalább halvány lehetőségével, akkor ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. Viszont, ha szereted a katyvaszt, az olyan filmeket, „amit nem lehet egyből megérteni” (manapság szokás a bűn rossz, drámázós filmekre ezt mondani, mert a készítőknek derogál, hogy beismerjék, hogy ezt a filmet még a The Asylum sem vállalná fel), akkor ezt neked találták ki. Egyszerűsítve, ha például bejött az Anyám! (nem az enyém, hanem a film – bár az legalább őszinte volt, mert a címe mindjárt utalt a minőségre is: „Mi az Anyám!-nak kellett nekem ezt megnéznem?”), akkor ez is tetszeni fog. Na, jó. Azért jár a filmnek a pacsi, mert nem állította be alapvetően rossznak a férfiakat, míg a nőket csak áldozatnak. Bár, ha nekem lenne ilyen a párom, mint az ő férje volt („ha szakítasz, öngyilkos leszek”), akkor már nyitnám is neki az ablakot. Mondjuk, ha ilyen lenne, az valószínűleg már rég kiderült volna (jaj, de jó, hogy nem ilyen). Mennyire kell, hülyének lenned, vagy erőltetettnek lennie a forgatókönyvnek, hogy összeházasodj/on a főszereplő egy ilyen emberrel? Nagyon! Szóval, ha szereted, hogy fáj, de nem olyan jó értelemben, mint egy 80-as évekbeli, közepesen rossz horror, hanem úgy, mint például a Vivarium, akkor csak hajrá! De én előre szóltam.
[Lesz benne SPOILER, vigyázz!] Már többször próbáltam nekiállni, hogy valamit írjak róla, mert megérdemli; ha már én nem érdemeltem meg, hogy egy rendes filmet nézhessek 100 percen keresztül. Szóval, ha horrorfilmre vágysz, az ijedtség legalább halvány lehetőségével, akkor ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. Viszont, ha szereted a katyvaszt, az olyan filmeket, „amit nem lehet egyből megérteni” (manapság szokás a bűn rossz, drámázós filmekre ezt mondani, mert a készítőknek derogál, hogy beismerjék, hogy ezt a filmet még a The Asylum sem vállalná fel), akkor ezt neked találták ki. Egyszerűsítve, ha például bejött az Anyám! (nem az enyém, hanem a film – bár az legalább őszinte volt, mert a címe mindjárt utalt a minőségre is: „Mi az Anyám!-nak kellett nekem ezt megnéznem?”), akkor ez is tetszeni fog. Na, jó. Azért jár a filmnek a pacsi, mert nem állította be alapvetően rossznak a férfiakat, míg a nőket csak áldozatnak. Bár, ha nekem lenne ilyen a párom, mint az ő férje volt („ha szakítasz, öngyilkos leszek”), akkor már nyitnám is neki az ablakot. Mondjuk, ha ilyen lenne, az valószínűleg már rég kiderült volna (jaj, de jó, hogy nem ilyen). Mennyire kell, hülyének lenned, vagy erőltetettnek lennie a forgatókönyvnek, hogy összeházasodj/on a főszereplő egy ilyen emberrel? Nagyon! Szóval, ha szereted, hogy fáj, de nem olyan jó értelemben, mint egy 80-as évekbeli, közepesen rossz horror, hanem úgy, mint például a Vivarium, akkor csak hajrá! De én előre szóltam.