A háború utáni magyar filmgyártásban a (szerzői) vígjátékok igazán mostohagyerekek voltak (sőt, most is azok!). Éppen ezért (volt) üdítő felfedezés anno Dyga Zsombor Köntörfalak (2010) című, most pedig Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak (2024) című filmje. Ezek a filmek úgy vígjátékok, hogy nem gagyik, ráadásul viszonylag alacsony költségvetésűek, ebből is látszik, hogy nem anyagi okai vannak (elsősorban) annak, hogy nem készülnek jó magyar vígjátékok. (Ráadásul ez utóbbit nem kifejezetten egy színész viszi el a hátán, mint anno a Köntörfalakat Elek Ferenc. Nem mintha az hiba lenne, hiszen volt egy-két Latabárunk, egy Kabos Gyulánk...)
A háború utáni magyar filmgyártásban a (szerzői) vígjátékok igazán mostohagyerekek voltak (sőt, most is azok!). Éppen ezért (volt) üdítő felfedezés anno Dyga Zsombor Köntörfalak (2010) című, most pedig Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak (2024) című filmje. Ezek a filmek úgy vígjátékok, hogy nem gagyik, ráadásul viszonylag alacsony költségvetésűek, ebből is látszik, hogy nem anyagi okai vannak (elsősorban) annak, hogy nem készülnek jó magyar vígjátékok. (Ráadásul ez utóbbit nem kifejezetten egy színész viszi el a hátán, mint anno a Köntörfalakat Elek Ferenc. Nem mintha az hiba lenne, hiszen volt egy-két Latabárunk, egy Kabos Gyulánk...)