Nincs ebben semmi vicces!

2022.11.24 20:15 BRANTON Olvasottság: 243x

3

Parker Finn, elolvastam a nevét egyszer. Parker Finn, elolvastam a nevét még egyszer, de nem mondott semmit számomra. Utánanézve rádöbbentem, hogy elsőfilmes rendező. Mondjuk annyira nem volt egy döbbenetes pillanat, hiszen a Mosolyogj trailerét látva és hallgatva érezhető volt, hogy a mostanság oly divatos álművészieskedés, illetve jumpscarekben tobzódás jellemezni fogja eme művet.

Nos, ehhez képest egész kellemes meglepetés lett ez az alkotás, de csak részben. Főszereplőnk Dr. Rose Cotter (Sosie Bacon) egy pszichiáter, aki mentális, leginkább sürgős esetekkel foglalkozik. Egy szép napon (bár Rose-nak ez annyira nem szép) behoznak hozzá egy különösen zavart elmeállapotban lévő beteget.

A beteg egy olyan jelenségről, pontosabban lényről beszél, aki felveszi ismerősei alakját és folyton-folyvást mosolyog rá. A páciens rendkívül ki van bukva, fél, retteg. Egyszer csak hirtelen megijed, ezt Rose észreveszi, bepánikol, majd pár pillanatra rá a beteg elkezd mosolyogni, és végez magával. A doktornőt ez a jelenetsor elkezdi kísérteni, kezdetben nem is gondolja, hogy ő saját maga sincs biztonságban. A film főszerepében azt a Sosie Bacont láthatjuk, aki Kevin Bacon lánya, és bizony, az alma nem esett messze a fájától. Sosie remekül alakít, van is mit. Karaktere nem feltétlen az a tipikus mainstream horrorban megszokott főhősnő, nem csak sikongatni tud, ép ésszel rendelkezik, önmaga és a filmnéző szerencséjére is. Tetszett, hogy az áldozatok között terjedő átok nem szimpla rémisztgetésként funkcionál, hanem ennél többről van szó. Szimbolizálja a belső sebeket, a régi rossz emlékeket, vagy éppen azt, hogy mennyire elegünk van a mindennapokból, hiszen elvárják, hogy mosolyra húzódjon a szánk. Jó kis húzás volt az is, hogy Parker Finn úgy írta meg azt a forgatókönyvet, hogy legyen is benne következetesség. Apróbb logikai hibák ugyan fellelhetők, de nem szúr szemet a kikapcsolni kívánó nézőnek. Apropó, kikapcsolódás. A film első 20-30 perce rettentően feszült, igazi horrorcsemege. Vannak pillanatok, mikor bizony félve nézünk a képernyőre. A filmet igazából két részre lehet bontani: az első rész egy nyomasztó és feszült horror, a második rész egy erős thriller elemekkel operáló krimi. Összerezzenni az első felétől, leginkább az első 20-30 perctől fogunk, mert habár a tempó egészen jó a továbbiakban is, de enyhül a feszkó, enyhül az érdekesség, de szerencsére annyira sohasem, hogy hosszabb időre elkalandozzunk. Szintén tetszett, hogy a vég nem szimpla sablon, ugyanis tudniillik hiába láttunk hasonló (megjegyzem nem sok) befejezést, de azért igencsak ütősnek nevezhető. Az alkotás remekül meg lett komponálva, pedig nem volt nagy a költségvetés. Az operatőri munka kiváló, sokat hozzátesz ahhoz, hogy ne érezzük magunkat biztonságban. Parker Finn első filmje egész jól sikerült, melyet csak a halványabb második fél választ el az ötöstől. Okos, mer kérdéseket feszegetni, kellemes csalódás összességében. P.F. izgalmas rendező, kíváncsian várom következő alkotását. Mosolyogjunk!