Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőle, főleg, hogy már a film negyedénél kb. vágta az ember, hogy ki a "kötéltáncos" :)))) valójában. Leírom, én hogyan is értelmeztem a látottakat, de elfogadom más(ok) szemléletét is a cselekményekkel kapcsolatosan, ha nem lenne igazam: jó kis családi örökséget kapott a vállára Momma (Halle Berry), aki ezt cipelvén kiirtott mindenkit maga körül (gondolta, a világot is :)))))), és nem mondhatni "szülési depinek", amit a gyerekeivel is művelt, és adott be az idők során. A nem kicsit kattant Momma 2 fiába is belesulykolta a baromságait, és hát ugye, ahogy szokták mondani, az egyik igencsak ráütött, és vitte tovább a nemnormalitást (eleinte nem), míg a másik pulya szerencsére (gondolván) a faterra üthetett, ráadásul ő a kisebbik, mert annak már kezdett a hócipője tele lenni a nemlétező hókuszpókokkal, és igyekezett ki is törni ebből az évek óta tartó szituból. Sikerre is vitte legvégül, tesó pedig megmaradt Momma szintjén, mint "örökös"(gratula, taps!). Na most... Voltak ijesztgetősnek vélt jelenetek, hiszen horrorfilmről beszélünk, és jó sok uncsi képsor is, mire a kötél végére értünk. Halle Berry és a 2 srác jól alakított, ebben nem volt hiba. A képi hatások is szépek voltak, és sejtelmesek, szóval nagyjából egyben volt minden.