Közösség

Vélemény:

 

47 Utódok: Vörös felemelkedése

(2024)

Aranyos és szívhezszóló

 
Timon   2024.09.24 22:59
0

A történet alapszerkezete egy jelentősebb részben eltér az eddigiektől, hiszen itt időutazás fedi le a film nagy részét. De ez nem vesz el semennyit sem a varázsából, sőt, meglepően jó sztori lesz belőle. Vörös meg akarja menteni édesanyját attól, hogy gonosszá váljon. Érdekes, hogy vajon mi volt az a meghatározó pont az életében, amelyet elkerült azáltal, hogy beleavatkoztak az események folyásába. Ez is azt mutatja, hogy mennyire számítanak az apró dolgok is az életben, ezért fontos, hogy kedvesek legyünk mindenkivel, mert... lehet, hogy éppen mi segítünk valakinek jókedvűnek, vidám természetűnek lenni/maradni – nagyon sok múlik rajtunk. Hogy segítsünk abban, hogy ne nyelhesse el a sötétség... Szóval sok értékes erkölcsi tanulságot hordoz magában. A zeneszámok ebben sem hagyták alább, klassz pörgősek voltak, meg sok poén és kellemes volt látni Csodaországot is. Ha folytatásra sor kerülne (ami szinte biztos), akkor remélem, a Tim Burton-féle Alice Csodaországbanból azért fogunk látni utalásokat, elvégre ez eggyel több érv az élőszereplős változatok mellett. Hogy érdekes különkiadásokkal is össze lehet vonni a történetszálakat. Ez pedig olyan potenciál, melyet nem szabad kihagyni. Megérdemli ez a film is a sikert. 10/10.