Nehéz a filmről spoilerek nélkül beszélni, ezért fogalmazok alább úgy, ahogy.
Destin Daniel Cretton rendezéséből hiányzik a Jon Watts-filmekre jellemző, jó értelemben vett infantilizmus. (Amit egyébiránt én jobban szerettem.) Egy sokkal komolyabb, a szónak minden értelmében érettebb főhőst kapunk, aki az "előzménytrilógia" lelki terhei és traumái alatt roskadozik.
Ha a korábbi részekre felnövéstörténetként tekintünk, akkor itt az idő belevetni magunkat a már felnőtt Peter Parker kalandjainak követésébe. Az új Marvel-éra óta most kapjuk meg a legklasszikusabb képregényhőst, és bár a történet globális jelentőségű, mégis eddig talán ez a legföldhözragadtabb. Igazából nem mozdulunk ki New York területéről (jó, jó, Boston szerepel, de nem mint klasszikus helyszín, ha játék lenne, átvezető videónak tekinteném), és a problémák is a klasszikus helyi ügyek mentén alakulnak.
Az előzetesek meglepően sok dolgot ellőttek, mégis kitöltötte a 2,5 órás játékidőt a mozi.
A buddy movie-szálat sokat kritizálják (oké, a történetet igazából nem vitte előrébb), nekem mégis tetszett, vitt egy kis geget a történetbe. Az új karakterek bevezetése kiválóan sikerült, és a castingot is dicséret illeti. Nagyon jól sikerült a film átpozícionálása, és simán lehet, hogy egy második trilógia nyitó darabját láthatjuk. A karakterben bőven van ennyi, remélem, Tom Holland is bírni fogja fizikummal. Részemről 9/10.