Ez a film a szokásos primitív libis gyűlöletkeltés a konzervatívok ellen, csak a szokásosnál finomabb formában.
Az egész film során primitív sablonokkal dolgozik, mármint ahogy a ballib oldalon gondolkodnak a jobboldaliakról, a „fideszesekről”. És persze sok interjúban elhangzott, hogy de ez a film közelíteni akarja a táborokat, és mindkét oldal szereplőit úgy mutatja be, hogy mi az, amin javítani kellene. De az ordas nagy hazugság. A libis tanárt egy intelligens, a tanulói által kedvelt tanárnak mutatja, aki a munkája és családja mellett filmet forgat, videót vág, egyetlen „bűne”, hogy érzelmileg kicsit visszafogott a családjával is, és van benne egy kis sértődöttség, amit persze a filmben azért megértően és alaposan megmagyaráznak.
Ellenben a jobboldali szereplők esetében szinte vérfürdőt rendeznek, bevetnek minden primitív előítéletet, amit ma összeszedtek a jobboldalról. Félpercenként felhoznak ezekből valamit, nem hiába írta a HVG újságírója, hogy folyamatosan röhögtek a filmen. Kezdve a folyamatos buta magyarkodástól a hétköznapi szituációkban, a tényleg hihetetlenül buta kikérdezésről a vacsoraasztalnál, a Magyar Nemzet megjelenítése, a Turó Rudi, mert hát egy nemzeti apuka mi mást dobhatna oda a gyerekének, de aztán ő is meglepődik a drágaságon a boltban. De már folytatódik is olyan jelenetekkel, hogy az orvosok rabszolgák, akik éhbérért dolgoznak, meg a tanárok is. Ja persze, a 800 ezres meg kétmilliós bérrel nyomorognak. Aztán az erkélyen a norvégok leszólása, a Karácsony Gergely-ezés, az iskolában arról beszélnek, milyen állapotban van, mert beázik. Ja arról nem kell beszélni, mennyi iskolát felújítottak vagy építettek újjá.
De a filmben direkt olyan háttereket választanak, ahol minden lepukkant. Aztán arról beszélnek, kevés a tanár (ma több tanár jut ezer gyerekre, mint 14 éve), az már tényleg nevetséges, ahogy az építésztanonc megindokolta, hogy itt mindenki bunkón viselkedik, ezért megy Dániába. A legjobb helyre, dolgoztam Svédországban, és az ottani kollégák mondták a dánokra, hogy nem épp a finom modorukról híresek, és ezt meg is tapasztaltam.
És a sablonos erdélyi újságíró hölgy bemutatása meg az újságíró kollégái. Hát azon már én is röhögtem, nemcsak a HVG-sek. De én inkább már csak azon, hogy lehet ennyi primitívséget összehordani. Már nem is sorolom a sok b*romságot, ahogy ebben a filmben a jobboldali embereket ábrázolják, mert nem lenne hely, de a pótérettségi jelenete, az annyira nevetséges lett, hogy nehéz volt eldönteni, hogy itt át akartak csapni vígjátékba, vagy a film készítői tényleg ennyire a világtól elzártan élnek.
Szóval nem lett volna probléma a filmmel, ha tényleg bemutatták volna a ballib emberek, politikusok vagy sajtó ugyanilyen viselkedéseit. De nem. Itt kizárólag a jobboldal félpercenkénti lejáratása történt, a libsi tanár pedig csak ejnye-bejnyét kapott a készítőktől. Igazából ezért is nehéz eldönteni, hogy ez a lejáratás volt-e a filmkészítők célja, és csak álcának használták a történetet, vagy tényleg érdekelte őket a történet, és a lejáratás csak úgy rakták a filmbe.

71 Magyarázat mindenre (2023)
A Magyarázat mindenre valósághű képet ad egy szétszakított nemzetről, egy 18 éves fiú botrányos érettségi vizsgáján keresztül ragadva meg egy megosztott ország lényegét. több»
Szereplők: Sodró Eliza, Kizlinger Lilla, Znamenák István, Dániel Kiraly, Bartsch Kata