Most, hogy pápaválasztás előtt állunk, újranéztem a Két pápát. És akkor már jöjjön ez is! Miközben megállítom, újraindításkor véletlenül a böngésző másik fülére kattintok, a képen ugyanaz a Sixtus-kápolna, és a Két pápa indul el. Erős a kontraszt.
A konklávénak még csak a felénél járok, de vágyom vissza a Két pápa jóízű és szépen tálalt világába. Szomorúan otthagyom a képet, és visszatérek ebbe a másik, sötét Sixtus-kápolnába, ahol igazán senki sem szimpatikus. Minden szereplő hideg, és hiányzik a szeretet. De ami még nagyobb baj, hiányzik a misztikum. Hiányzik az emberi motiváció ábrázolása, ami a karaktereket mozgatja. Nem a színészek hibája. Eljátszanák, ha lenne egy jó forgatókönyv. Ha jól lenne megrendezve.
A film kihagyja a ziccert, amit egy jól fényképezett Vatikán kínál. A forgatókönyv szánalmas. Egyetlen jóként elmondható, hogy a szavazás menete hiteles. De már a közepétől hiteltelen szálak ütik fel a fejüket. Olyan történések, amik a katolikus egyházban nem történhetnek meg így. Még képzeletben sem. Csak amerikai fejekben.
A végkifejlet a legalja. Próbálom nem spoilerezni. Az egészet lenullázza visszamenőleg. És csak egy újabb LMBTQ propagandává teszi. De még annak is hiteltelen. Ha valaki megnézte, jobb, ha tudja, hogy a végére kitalált betegség kb. nem létezik. Egyetlen dokumentált esetet jegyez eddig a történelem.
Mivel a színészek nem teljesen gázosak (bár lett volna lehetőségük nagyobbat alakítani), ezért a film nézése közben 3 csillagot adtam volna. A forgatókönyv kiszámítható, unalmas, jellemábrázolásnak teljesen híján van, és a végére olyan propagandista irányt vesz, hogy pofán verném, aki kitalálta. Azért felháborító, mert oktatni próbál. A létező legszánalmasabb módon.
Amitől érdekes, az a Vatikánba kukucskálás. De a Vatikánt meg nem az alkotók találták ki, erre nem tudok kreditet adni. És amit még kitaláltak bele, az sajnos szint alatti, amcsi marhaság. Értem én, hogy van egy amerikai réteg, akinek igénye van a népet woke-ságra nevelő filmekre. De csináljatok inkább Trumpot ekéző filmet, vagy a beköltözős szektákról szólót!
Nekem mindegy. De húzd vissza a woke, amcsi kezedet Európából! Fogalmad sincs az itteni világról és a katolicizmusról, és arról, mi történhet meg, és mi nem.

75 Konklávé (2024)
Egy bíboros, akit az új pápa megválasztásának lebonyolításával bíznak meg, egy összeesküvés középpontjában találja magát, és olyan titokra bukkan, amely alapjaiban... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Stanley Tucci, John Lithgow, Isabella Rossellini, Sergio Castellitto
Ajánlom elolvasásra:
hu.m.wikipedia.org/wiki/Interszexualit%C3%A1s
hu.m.wikipedia.org/wiki/Johanna_n%C5%91p%C3%A1pau
Ennyit az egyszer feljegyzett esetről és a drága katolicizmusról. Ja, Ferenc annyira elfogadó volt, hogy szándékosan egy asztalnál étkezett "szivárványosokkal". Hol van ez leírva az ő "törvénykönyvükben"? Semmilyen fób, semmilyen szekta-gyülekezet tagja, semmilyen párt aktivistája, semmilyen "szivárvány" irányultja nem vagyok – a miheztartás végett. Szeretem a jó filmeket, és ez az. Mindenki gyarló, hibákkal teli. Az egyházi méltóságok is. Te is. Én is. Ezt (is) mutatja meg nekünk a film.