A Until Dawn cím hallatán az ember rögtön a legendás interaktív horrorjátékra asszociál – és ez talán nem is véletlen. A film láthatóan szeretne meríteni abból a hangulatból: adott a rideg, elszigetelt helyszín, egy csapat fiatal, akiket sötét titkok és hideg gyilkosok vesznek körül. A slasher zsáner klasszikus elemei megvannak, a képlet ismerős, és az atmoszféra bizonyos pontokon egészen jól működik.
A film leginkább azoknak a nézőknek kedvez, akik még mindig örömmel ülnek be egy olyan horrorra, ahol a jól időzített jumpscare-ek és kreatív haláljelenetek adják az élmény gerincét. Ebben Until Dawn hozza is a kötelezőt. Néhány jelenet tényleg meglepően erősre sikerült – látványban és ritmusban is –, és akad pár perc, ahol a feszültség egész jól felépül.
A gond viszont ott kezdődik, hogy a film túl akar lépni a műfaji sablonokon, de nem tudja, hogyan tegye. A történet csapongóvá válik, rengeteg kérdés nyitva marad, és ezek nem „jóféle” kérdőjelek. Olyan érzésem volt, mintha a forgatókönyv első és harmadik felvonását valahogy sikerült volna leforgatni, a középső rész pedig vagy elveszett, vagy egyszerűen nem létezett.
A karakterekről pedig nehéz bármi igazán pozitívat írni. Nemhogy komplexek nem voltak, de még alapvető szimpátia sem alakult ki irántuk. Ez különösen fájó egy slasher esetében, hiszen ott általában akkor működnek igazán a karakterek tétjei, ha a néző valamennyire kötődik a szereplőkhöz – vagy legalábbis egy-két főbb figurához. Itt viszont inkább csak „vártuk a következőt”, akit elér a végzet, de érdemi izgalmat nem váltott ki senkinek a sorsa.
A film erénye kétségtelenül a vizuális kivitelezés: a hangulat néha betalál, a fényképezés kifejezetten esztétikus, és a slasher elemek is jól működnek azokban a percekben, amikor hagyják, hogy működjenek. Csak hát önmagában ez kevés. A horrorjáték adaptáció (ha nevezhetjük annak) pont azt nem tudja megugrani, ami a játékban működött: az érzelmi bevonódást, a döntéseink súlyát, és az igazi, lassan építkező paranoiát.
Összességében az Until Dawn egy vállalható, de felejthető horrorfilm. Azoknak, akik nosztalgiával gondolnak vissza a slasher aranykorára, okozhat néhány élvezetes percet. De aki valami újat, mélyebbet vagy karakterközpontúbbat vár, az valószínűleg csalódni fog. Egy erősebb rendezői kéz, több fókusz, és főleg karakterépítés kellett volna ahhoz, hogy valóban emlékezetes legyen.
60 Until Dawn (2025)
Egy véget nem érő rémálom – vagy ha véget ér, akkor csak kezdődik újra. Clover és barátai egy kietlen völgybe merészkednek, de nem csak városnézők. Egyáltalán nem. Egy... több»
Szereplők: Peter Stormare, Maia Mitchell, Michael Cimino, Hermányi Mariann, Ella Rubin
