A leleplezés napja számomra egy közepesen jó film volt. Az alapötlet nagyon érdekes, hiszen egy olyan helyzetet mutat be, amikor az emberiségnek szembe kell néznie egy mindent megváltoztató felfedezéssel. A történet eleje jól felépített, fokozatosan teremti meg a feszültséget, és végig érezhető rajta Spielberg rutinos rendezése. A látvány igényes, a színészek is meggyőző alakítást nyújtanak, különösen Josh O'Connor, aki hitelesen hozza a főszereplőt. Ugyanakkor a film számomra túl lassan haladt, és néhol úgy éreztem, hogy a sok párbeszéd miatt megtörik a lendület. Több izgalmas jelenetre számítottam, a befejezés pedig nem volt annyira erős, mint amire a felvezetés alapján számítottam. Ennek ellenére a film elgondolkodtató kérdéseket vet fel az emberiség jövőjéről, a hatalomról és az igazság eltitkolásáról, ami miatt érdemes megnézni. Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, de számomra egyszer nézős élmény maradt.