A posztapokaliptikus műfaj az utóbbi évtizedekben a filmipar legelcsépeltebb kliségyárává amortizálódott. A Kutya csillagkép pontosan ebből a kimerült mederből próbál meg némi figyelmet kicsikarni magának, ám a végeredmény nem más, mint egy ezerszer látott mintákból összetákolt, kiszámítható tucatáru.
Hirdetés
A történet felütése a műfaj szinte összes elhasznált kliséjét felvonultatja: adott a szomorú szemű, magányos főhős, aki egy elhagyatott repülőtér hangárjában húzza meg magát hűséges kutyájával és egy állig felfegyverzett, paranoid remetével. A napi rutin a megszokott sablonokat követi: ócska Cessna gépből pásztázni a kihalt tájat, éjszakákon át hallgatni a rádió sercegését egy elhaló emberi hang reményében, és visszaszorítani a kerítésnél ólálkodó, elállatiasodott bandákat.
A nemzetközi szaksajtó és a külföldi kritikák visszajelzései is pontosan erre a gyökeres problémára világítanak rá. A külföldi bírálók többsége kiemeli, hogy a film elkeseredetten próbál lírai, melankolikus művészfilmnek látszani, ám a művészi pozőrködés mögött végzetesen lassú és üres a narratíva. Bár a képi világ helyenként próbálkozik a „szép a pusztulásban” esztétikájával, a drámainak szánt párbeszédek sterilnek hatnak, a feszültségmentes jelenetek pedig pontról pontra másolják az olyan klasszikusok hangulatát, mint Az út (The Road) vagy a Legenda vagyok, csak épp az eredetiség és a valódi lélek legkisebb szikrája nélkül.
A tömegszórakoztatás pontosan úgy működik, mint bármelyik iparág: amikor egy sablon beválik, azt végtelenségig újrahasznosítják. A post-apokaliptikus történeteknél – mint a A Kutya csillagkép – szinte kivétel nélkül ugyanazt a kaptafát húzzák rá a forgatókönyvre: a magányos túlélő, aki a rádión keresztül keresi a jelet, miközben a külvilág teljesen megőrült és elállatiasodott.
A látványos marketing és a beharangozott „mély dráma” mögött szinte soha nincs valódi tartalom. Az ilyen filmek nem azért készülnek, hogy elgondolkodtassanak vagy valódi kérdéseket tegyenek fel, hanem hogy lekössék a figyelmet és fenntartsák a fogyasztói ingert. Ez is a mesterséges zaj része: kitölti a teret, fogyasztja az idődet, de a stáblista után nem marad belőle semmi, csak a hiányérzet.
Aki egy valóban megrendítő vagy eredeti gondolatot keres a világégés utáni emberi létezésről, az messze kerülje el ezt a látványosnak szánt, mégis teljesen üres időpazarlást. Egy újabb steril ipari termék, ami a stáblista lepörgése közben már el is illan a néző emlékezetéből.
61 Kutya csillagkép (2026)
akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller
A közeljövőben egy járvány megtizedelte az amerikai társadalmat. Egy pilóta magányosan él egy elhagyatott coloradói légibázison a kutyájával és egy kemény... több»
Szereplők: Josh Brolin, Guy Pearce, Allison Janney, Jacob Elordi, Margaret Qualley
