Három év várakozás ellenére ez az első Love Death & Robots évad, ami nem tartalmazott kimagasló epizódot. Majdnem minden kisfilm középszerű vagy gyerekes volt. Még a tavalyi Secret Levelben is meglepőbb pillanatok voltak, pedig az is inkább marketingtermék volt, mint antológiaszéria. Ezúttal az a hatás, mintha mindig egy első ötletet filmesítettek volna meg, és a legtöbb epizódnak minden ceremónia nélkül érkezik meg a vége, mintha nem is filmet néznénk, hanem csak egy bevezetőt.
Az évad felszínes, hiányzik valamilyen mélyebb üzenet vagy izgalmasabb tematika, vagy bármiféle katartikus élmény; nagyrészt gagekre épül a cselekmény. Mintha a célközönség már nem a felnőttek, hanem egy fiatalabb korosztály lenne. Nincs Jibaro, Sas-hasadék vagy Zima Blue kvalitású mű itt.
Az egyedüli pozitívum, hogy ezúttal tényleg mindenféle stílusban alkottak a készítők: van itt 2D, 3D, realisztikus, gyurma, miniatűr, élőszereplős és bábos animáció is. Végre nem csak hiperrealisztikus modelleket nézhettünk. Jó volt látni a változatos technikákat és mindenféle világ keveredését, és szerencsére nem volt feltűnően AI-hatású videó sem, így technikai oldalról most sem lehetett panasz a stúdiók munkáira.
Ez nem mondható el a történetekről, amik sok esetben tényleg csak 1-2 mondatból álltak. Csupán három epizód magaslik ki narratív téren. A Zima Blue csapatától érkező A 400-as fiúk történetmesélése izgalmasnak ígérkezett, a készítők ügyesen elkerülték, hogy karaktereik végtelen expozícióban beszéljenek, a nem túl eredeti, de szürreális sztori ellenére. A Hogyan lett Zeke vallásos szintén egy hosszabb, véresebb mesét mutatott be, remek hangulattal és betonegyszerű cselekménnyel, de az, hogy az egész egy repülőn játszódott, remekül növelte a feszültséget. Végül a Pókrózsa egy Swarm univerzumban játszódó űrhajós mese, aminek sajnos már az első percében kiszámítható volt a vége, és elmaradt a narratív feszültség, a gyönyörű renderek ellenére.
A többi sztori nagyrészt gagekre vagy vicces szituációkra épült. A humor inkább gyermeteg, és a cselekmény túl egyszerű és rövid. Kaptunk még egy Red Hot Chili Peppers klipet, mely messze a leggyengébb filmje a teljes szériának, illetve két macskás sztorit, amik inkább a cukiságfaktort erősítették. Az utolsó, elsőre kimagaslónak ható epizód egy dinoszauruszos gladiátorcsatát mutat be, ám bármennyire izgalmasan hangzik ez, valahogy sikerült olyan közhelycsokorban tálalni, hogy tényleg nem volt a vizuálon túl itt mit értékelni. A sorozat egy ponton még komfortzónájából is kilépett, és egy élőszereplős kisfilmet is bedobott, melyben egy pap beszélt egy űrlénnyel, de az egész olyan gyorsan lezárult, hogy még trailernek is alig tudnám mondani, nemhogy epizódnak.
A gond az, hogy annyi izgalmas sci-fi-fantasy ötlet lenne, amiből fantasztikus kisfilmet lehetne forgatni, mégis ilyen semmilyen, álmosító meséket kaptunk, amiket nagyon tovább sem lehetett gondolni. Nem úgy álltam fel az évadtól, hogy még két órát szívesen eltöltenék ezekben a világokban. A sorozat jobb epizódjai alatt mindig arra gondoltam, hogy gyerekként mennyit olvastam a Galaktika magazin novelláit. Ezekben ismertebb sci-fi írók történeteit publikálták, és nagy részük gond nélkül visszaköszönhetne látványos kisfilmként itt is. Rengeteg az alapanyag, amiből dolgozni lehet, de valamiért az alkotóknak nincs igénye ilyesmire, és teljesen elengedték, hogy egy pocsolyánál mélyebb narratívával dolgozzanak. Szomorú, hogy YouTube-on jobban megírt és magával ragadóbb animációkat találok amatőr csapatoktól, mint itt, ahol profi stúdiók munkáit nézhettem. A szériának vissza kell térnie a hosszabb, kerekebb történetekhez, ha a jövőben érvényesülni szeretne.
akció | animáció | dráma | fantasy | horror | kaland | misztikus | rövidfilm | sci-fi | vígjáték
A Love, Death + Robots antológiasorozat visszatér a mechanikus őrület negyedik felvonásával. Nem kétséges, hogy ettől az antológiasorozattól mindig vad dolgokat tartogatott a... több»
Szereplők: Jennifer Garner, Kevin Hart, Jim Broadbent, John Boyega, Dan Stevens
