Nemrég megnéztem az Egykutya c. filmet és összességében tetszett. Egyszerre volt vicces és komoly, ami miatt végig lekötött. A történet nagyon emberi, tele olyan helyzetekkel, amiket akár a való életben is láthatnánk. A szereplők jól játszanak, főleg Bakonyi Alexa, aki nagyon hiteles volt a főszerepben. Tetszett, hogy a film nem próbál túl sokat, inkább egyszerűen mutatja be, hogyan viselkednek az emberek, amikor betelik a pohár. A film tempója kicsit lassú volt néha, de ez nem zavart, mert minden jelenetnek megvolt a maga hangulata. A zene és a képek is jól passzoltak a történethez, és segítettek átélni a feszültebb pillanatokat. Szerintem az Egykutya egy olyan film, amit érdemes megnézni, mert őszinte és elgondolkodtató, de közben teljesen hétköznapi is.