Néhány jelenettől eltekintve meglehetősen unalmas és ötlettelen a film, tisztes iparosmunka lévén nem lép túl a műfaji sablonokon. Egy idősebb és egy fiatalabb férfi sorsát és egymással folytatott küzdelmét követhetjük nyomon a történetben, de a jó alapötleten túl sajnos semmi több nincs a filmben, toposzt toposzra halmoztak az alkotók. Voltaképpen nem is az a kiinduló szituáció hozhatott volna újat, hogy Stark, a kalandor akkor menekül meg az akasztástól, ha teljesít egy küldetést, és talán még az sem, hogy egy szökött fiút kell megtalálnia és hazavinnie, hiszen ez így önmagában véve nem túl eredeti alapállás. Ami igazán érdekessé tehette volna és az átlag fölé emelhette volna a filmet, az éppen Stark és Fidel, a szökött fiú ambivalens viszonya.
Fidel - amint az a végén kiderül - a brutális mostohaapja elől (is) menekült el, s a törvényen kívüliekhez csatlakozott, így ugyanúgy a társadalom perifériájára sodródott, mint Stark. Sajnos nem igazán mélyenszántóra annak ábrázolása, hogyan változik az idő múlásával a lelkiállapotuk, noha az regisztrálható, hogy a két férfi között fokozatosan barátság szövődik. Eleinte csupán macska-egér játék zajlik, egymást próbálják átverni, de a történet végére megtanulnak társakként együttműködni. Fidel egyrészt valamiféle apafigurát keres, másrészt emberi kapcsolatokat, kötődést, de mintha Stark is igényelné azt, hogy ne "számkivetett", ne "csavargó" legyen, hanem kötődni tudjon másokhoz.
Ám mindezt nem túl érdekfeszítően tárgyalja a film, noha kicsit igényesebb kidolgozás esetén egy sokkal ütősebb produkciót lehetett volna kihozni mindebből, és adott esetben akár a drámaiságot is jobban kidomboríthatták volna. Egyébként az európai westernek (vagy nevezzük őket spagettiwesterneknek) hagyományához híven ez a film is jóval erőszakosabb, mint amit a hasonló műfajú amerikai alkotásoktól megszokhatott a néző. Persze azokban is van lövöldözés, néha verekedés, itt viszont az alaphang is jóval komorabb, sok olyan jelenetet láthatunk, ahol Stark megostorozza, megveri Fidelt, vagy ahol verekednek, a fegyelmezés különböző eszközeivel "terrorizálják" egymást, de a film vége felé Gutierrez emberei is brutálisan összeverik és összerugdossák Fidelt, vagyis a testi kiszolgáltatottság a történet egyik fő motívuma (ahogyan ez sok spagettiwesternre jellemző). Szintén megjelenik a társadalombírálat, ami ugyancsak az európai westernek hagyománya. Ebben a filmben nem sok egyenes jellemű ember akad, a legtöbbje szélhámos, ügyeskedő, vagy éppen alávaló, mint pl. Gutierrez. Stark és Fidel sorsa talán azt is példázza, hogy lehetséges az ilyen emberek közösségéből való kilépés, és bár nem szentek, a néző mégis képes azonosulni velük. Az azonban már némileg erőltetett, hogy minden szorult helyzetből megmenekülnek, néha nagyon ostoba dramaturgiai megoldással (mint a film végén Stark, Fidel, Gutierrez és az őrnagy jelenete, amikor egy már halottnak vélt szereplő még magához tér), úgy látszik, ennél többre már nem futotta az alkotók fantáziájából. Az is megfigyelhető itt is, mint sok spagettiwesternben, hogy a színészeknek kaszkadőrmutatványokat kell végrehajtaniuk, hiszen rengeteg lelőtt ember a tetőről esik le, vagyis sokat adtak az alkotók a látványosságra. A kihasználatlanul hagyott drámaiság mellett szintén gyengesége a filmnek a színészi játék közepes színvonala és a figurák kidolgozatlansága. Talán Stark figuráját lehet valamivel összetettebbnek tartani, és az őt alakító Brian Kelly játékát emelhetjük ki, a többiek sajnos eléggé középszerűek, igaz, az általuk alakított személyek sokszor inkább mintha csak díszletek lennének, akiknek nem sok funkciójuk van. A kissé lebutított cselekményt nem nehéz követni, igazából csak a két főszereplőnél fedezhető fel némi jellemfejlődés, illetve körülöttük bonyolódik a sztori jelentős része, így a film egy esti szórakozási lehetőségnél nem nagyon nyújt többet, viszont a zenéje jó, fülbemászó, csak az a baj, hogy ez nem pótolja a hiányosságokat. Kár ezért a filmért, szerintem ennél többre volt hivatott, és jóval több volt benne, mint amit kapunk.
