A láthatatlan ember

Simán kora egyik legjobb alkotása. Habár nem meglepő, ha azt nézzük, hogy akkoriban a Universal iszonyat jó horrorokat tett le az asztalra. A láthatatlan ember is csodálatos minden szempontból, a technikai megoldások hihetetlen jól sikerültek, és a történet is hű a H.G. Wells azonos című regényéhez.

Ez a film úgy jó, ahogy van. Meg merem kockáztatni, hogy jóbb lett mint az eredeti regény.

Könyörgöm,ne mai szemmel nézzünk már egy 80 éves mozit. A kornak megfelelő zseniális trükkök,és félelemkeltés is működik. Nem horror,inkább egy sci-fi thrillernek nevezném.

A története nem a legmegkapóbb cselekményszálat kapta de szerintem egynek bőséggel megtette és kedveltem. Azért persze olyan kiemelkedő szintet nem tudott behozni. Egyszer érdemes.

H. G. Wells klasszikusnak számító regényének 1933-ban készített filmváltozata. Az ezerszer feldolgozott könyv alapvető kérdése a valóságban elképzelhetetlen láthatatlanság hatása az emberekre. Kár volt szerelmi szállal megspékelni a történetet, de ab... Többban a korban ez szinte kötelező volt. Ami manapság nézhetővé teszi a filmet, az az elképesztő filmtrükkök sokasága. Hol volt akkor még a CGI, és mégis elhiszi a néző, hogy a főhős láthatatlan. A fekete-fehér filmkészítésben azt használták ki, hogy a filmszalag nem „érzékeli” a teljesen fekete öltözéket, ezt használták fel a ma is élvezhető jelenetek forgatásakor. Már Georges Méliés is élt ezzel a trükkel. Mellékszereplő ugyan az ipingi Oroszlánfej kocsma tulajdonosnője (a terjedelmes filmográfiával rendelkező Una O’Connor játszotta, a leghíresebb szerepe a „Vád tanújá”-ban a süket házvezetőnő), de ilyen végtelenül ellenszenves boszorkánykülsejű, sipítozó némbert ritkán lehet látni. Tökéletes lett volna a Nyugati Boszorkány szerepére az Ózban, helyette azonban Margaret Hamilton kapta meg a lehetőséget.