
Vélemények (32)
Ez volt az első jogi sorozatom amit megkedveltem. Az elején tetszett amikor azzal indítottak, hogy van egy srác akinek fotomemorikus agya van és bármit megjegyez. Gondoltam, hogy majd erre építenek de az első pár rész után ezt elhanyagolták. Ennek el... Több
Amióta elkezdtem nézni azóta imádom. Pár évad után vett némi lejtősebb részt a sorozat de szerintem még mindig bőven élvezhető a karakterek miatt is. Remélem ennél csak jobb lesz és még többen kezdik el nézni újra.
Az első perctől kezdve nagyon magába húzott ez a sorozat. Imádom az olyan sorozatokat amiben egy karakter valamilyen elképesztő tulajdonsággal bír. Mike Ross és a fotomemorikus képessége nagyon vonzóvá tette a sorozatot. Kár hogy a sori haladtával ez háttérbe szorult.
Ez a sorozat a kedvenceim egyike. Lenyűgöző alakítások, ruhák, sztorik. Volt persze holtpont, amikor már túlzásba estek, de alapvetően jól hozták végig a történetet.
Most fejeztem be a sorozatot kicsit több mint két hónap alatt. Ez volt eddig a leghosszabb sorozat, amit egyben néztem meg (101 óra). Maga a sorozat szerintem jó és érdekes. Karakterek is színesek és egyediek. Azt hozzá kell tenni, hogy a sorozat vé... Több
Hasonló sorozatok
Az első két évad tényleg fenomenális, remeg csavarokkal, köpönyegforgatással... Aztán a harmadik évad...Hát elég gyengusz... De összességébe véve remek sorozat, szerintem nyugodtan lehetne tolni korábban is a csatornákon, hogy még többen láthassák.
A Briliáns elmék elmék egy igazán ütős, intelligens és ha lehet ilyet mondani, elegáns széria, de valahogy nekem teljesen kimaradt, amikor elindult. Idén nyáron jutottam hozzá, fogalmam sincs, miért nem hallottam egy ilyen jó szériáról már jóval korá... Több
Nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mi lehet jó egy ügyvédes sorozatban, egészen addig, ameddig meg nem néztem az első részt. Jó látni, hogy ha valamibe elég pénzt és kreatív energiát ölnek, tudnak egy olyan sorozatot készíteni, melynek a témája egyéb... Több
Nagyon szeretem a sorozatot, néha vicces, néha szomorú, sokszor nagyon izgalmas, én nehezen szakítom félbe a nézését. Igen, csak most nézem... Nagyon szeretem a jogi vonatkozású filmeket, sorozatokat és könyveket is, jogi asszisztensnek tanultam. Egy valami van, ami egyre jobban idegesít, de tudom, hogy már nem tart sokáig. Rachel miért csak suttogva tud beszélni?
Csúcs itt minden. 3-4 főszereplő tényleg briliáns színész. A történet a 3. évadra gyengül vagy inkább változik. De aztán újra beindul. Nálam az egyik leginkább várt sorozat.
Engem már a pilote-tal levett a lábamról, érett már egy ideje egy jó ügyvédes sorozat, a Briliáns elmék pedig nem aprózza el, az már biztos. Remek sztori, Patrick J. Adams és Gabriel Macht remek játéka pedig csak tovább növeli a színvonalat. Jól szúr... Több