Koktél

A nyolcvanas években számos, a mai szemmel nagyvászonra érdemtelennek tartott témából készült kasszasiker. Tom Cruise bárpultos mutatványai sem hazudtolják meg a kort, amelyben születtek. Brian Flanagan (Tom Cruise) leszerelése után New York-ba megy... Több szerencsét próbálni. Az erkölcstelen nagyváros azonban hamar megtanítja, hogy a kemény munka és ambíció sem feltétlenül elég a gyors meggazdagodáshoz. A sikerhez vezető úton némi romlottságra, de legalább szerencsére is szükség van. Roger Donaldson (A leggyorsabb Indián, A Bounty) kissé fantáziátlan, de korrekt rendezése képes feszültséget vinni az időnként abszurdnak ható történetbe. A fiatal főhős kellően szerethető Tom Cruise megnyerő alakításának köszönhetően, ahogy Bryan Brown és Elisabeth Shue is remekelnek kissé sablonos mellékszerepeikben. Flanagan útja a kései felnőtté válástól, a munkakeresésen át a szerelemig, a családalapításig folyamatos kételyekkel és csalódásokkal van kikövezve. A történet már-már a nagybetűs amerikai álom megkérdőjelezésének hat, hogy aztán mégis minden cukormázba boruljon. Ez a hirtelen negédes hangulat ugyanakkor ironikus túlzásnak is tűnhetne, bár ehhez messze túl sablonos megoldásokkal él a film. A Koktél egy mai napig szórakoztató alkotás, helyenként ma már kínosnak ható dialógusokkal, jelenetekkel, motívumokkal. Témakezelésében azonban a legtöbb mai stúdiófilmnél bátrabban meri kommentálni kora társadalmát, még ha kissé sután is teszi ezt.

1989-ben nagy film volt ez. Nem egy nagy művészi alkotás de mindképp szórakoztató, legalábbis akkor az volt. A zenéjét és az akkori Tom Cruiset még mindenki szerette.

Van valami ebben a filmben. Szinte már költői, ahogy mesél a fiatalkori álmokról, a részeg estékről, az élet leckéiről és a trópusi szigetről. De sajnos túlságosan ragaszkodik a műfajhoz, és ezért nem tud igazán nagy film lenni. A boldog végkifejlet ... Többnem tűnik túl hihetőnek, Tom Cruise pedig sok helyen (főleg a drámaibb részeknél) elég idegesítően játszik, bár azt hiszem, mást mégse nagyon tudnék elképzelni a szerepben. Bryan Brownról viszont nem tudtam, hogy ennyire jó színész. Úgy játssza el a karaktert, hogy mentes mindenféle műviségtől, kerekre nyílt szemmel "átélt" naaagy "drámai" pillanattól, és mégis óriási a hatása. Sok Oscar-díjas "színész" soha nem lesz képes erre: hogy egyszerre legyen visszafogott, természetes és mégis felejthetetlen. Ezt csak a nagyok tudják.

Jó kis film a szép remények kergetéséről, a megszállottságról, a becsvágyról és útkeresésről. Kicsit bugyuta és kiszámítható ugyan, ha csak a felszínt nézzük, de az érzelmi töltet és a hangulat hamar leforgácsolja a játékidőt.