Nem irigylem azokat a színházi nézőket akik anno megnézték Barabás Pál színdarabját. Merem remélni, hogy a darabban és a filmben megmutatkozó ósdi mondanivaló már csak nevetséges emlék csupán. Egy magányos nőt az elcsábítására vágyó férfiak úgy döngi... Többk körül, mint a méhek a virágba borult fákat. Jellemző, hogy a korabeli magyar filmgyártást mennyire nem foglalkoztatta az aktuális háborús időszak (már ötödik éve folyt a 2. világháború!), egy ilyen színvonaltalan darabot vittek a filmvászonra. Két szereplő miatt néztem végig; egyrészt a mai szemmel is szép Simor Erzsi miatt, aki több mint ötven filmben nyújtott kisebb-nagyobb szerepben emlékezetes alakítást, másrészt az erdélyi születésű Nagy István (1909-1976) miatt, akinek még egyetlen filmjét sem láttam (rögtön tegyük hozzá, hogy ezzel semmit sem vesztettem!) Az erőszaktól sem visszariadó csábítót Greguss Zoltán játszotta, elég manírosan. Turay Ida próbált meg némi humort csempészni – kevés sikerrel -, az unalmas társalgási darabba. Még rossz emlékként sem fog sokáig megmaradni a memóriámban ez a film.
