Közismert, hogy már majdnem nyolcmilliárd ember él a Földön. De tudjuk-e, mennyi sertés lakik bolygónkon? A norvég-amerikai koprodukcióban készült Gunda című film szinopszisa szerint egymilliárd. Azon, hogy az ember maga irányítja-e a sorsát, vagy valamiféle predesztinációnak kell megfelelnie, lehet vitatkozni. Ám az bizonyos, hogy ennek az egymilliárd malacnak nem sok választása van, életük felett az ember rendelkezik. Több
Gunda, az anyakoca megfosztottsága végül is nem lesz koncepciós vádirat, harsogó kiáltvány az „aljas húsevők” ellen, mindössze egy teremtett lény (feltételezhető) érzelmi életének tükre. Több
A mindenféle metafizikai tőkesúlyától és hogy úgy mondjuk, társadalmi kontextusától megfosztott film befejezése éppen a fenti berendezkedés miatt felértékelődik: a már nem annyira kicsi malacokat egy arctalan traktoros elszállítja, nyilván emberi felhasználás céljából. Több
A Gunda narráció, élőbeszéd mentes film, cselekménye gyakorlatilag nincs, viszont minden képkockából árad a nyugalom és a harmónia, a tanya lakói együtt élnek, együtt lélegeznek a természettel. A képi világ letisztult, a felvételek fekete-fehérek. A nézőnek kedve támad kiköltözni a farmra az állatokkal együtt. Vagy akcióba lépni, és visszaszerezni Gunda számára a gyerekeit. Több
Azért persze erős túlzás lenne kijelenteni, hogy akit megérint a film, az többé nem nyúl húshoz, de kétségtelen, hogy közömbösen sem fogunk felállni mellőle. És ha az Oscar-jelölés el is maradt, talán már ezért megérte hónapokig trágyában kúszni a kamerákkal. Több
