
Vélemények (4)
Döbbenetes színészek. A dramaturgiája néhol bicsaklik, szerintem a regényt nem sikerült annyira szépen filmes történetívre ültetni, mint ahogy Az ötödik pecsétet.
Nálam nagyon betalált. Őze Lajos drámai szerepei egyszerűen zseniálisak, bár itt mindenki felnő hozzá. Kern és Páger, na meg Görbe János, akit a kisember szerepeiről ismerhetünk jól. Ó, és Szirtes Ádámot természetesen ki ne hagyjuk! Minden korosztálynak kötelező lenne megnézni.
Nagyon kemény, nyomasztó hangulatú film, és elhisszük, hogy így mentek akkortájt a dolgok. Nekem Őze Lajos monológjától szabályosan elállt a lélegzetem. Felejthetetlen.
Nemcsak maga a film, hanem a regény is zseniális. Szükséges lenne kötelező olvasmányként oktatni irodalmi és főként történelmi okokból. Persze nem lesz belőle semmi. Kibeszéletlen időszak és ebből is táplálkozik a i gyűlölet propaganda . Valamint tanulságként szolgálna azoknak akiknek valami ismeretlen okokból nosztalgiáznak az urambátyám korszak iránt. Mert kiderülne, hogy mekkora szegénységbe élt a lakosság a Horthy korszak alatt. Amikor pedig lelkesen kezükbe vehették a sorsukat a nyomorgó, sokat szenvedett emberek, egymásnak mentek. A színészi játék? A lassan a feledésbe tűnő Görbe János, György László, Páger Antal, Molnár Tibor. Sorohatnám az Oscar jelölteket........