A léviták könyve
Leviticus
Több
Leviticus
Érdekességek (18)
A rendező meleg identitása az alapvető oka annak, hogy a Leviticus lett debütáló játékfilmje. A központi ötlet már régóta érlelődött a fejében.
Adrian Chiarella rendező a filmben a szabályszegés kérdését szándékosan erkölcsileg kétértelműnek ábrázolta, és úgy építette fel a történetet, hogy a nézők ne tudják könnyen eldönteni: vajon a szörnyeteg „szabadjára engedését” a fiúk egymás iránti érzései, a szülők cselekedetei vagy a fiúk egymás iránti árulása okozta-e.
A film a szigorúan megtervezett horrorjeleneteket laza szerkezetű, improvizált jelenetekkel egyensúlyozza ki – ez egy szándékos szerkezeti kontraszt, amelyet a rendező a produkciós megközelítés meghatározó jellemzőjeként írt le.
A film címe, a Leviticus egy utalás a Bibliára.
A rendező gyermekkori érdeklődése a horror iránt abból fakadt, hogy titokban lement a földszintre, hogy olyan filmeket nézzen, mint a Rémálom az Elm utcában, és úgy véli, hogy az idő előrehaladtával megértette, hogy a horrorfilmek szörnyei a valós világ traumáinak megtestesítői.
A vágó, Nick Fenton már a forgatás alatt is aktívan átnézte az összeállított felvételeket, és visszajelzései közvetlenül befolyásolták, hogy milyen további jeleneteket forgattak le – ideértve a két főszereplő közötti apró, rögtönzött pillanatokat is, amelyeket a forgatás közben, az ő megjegyzései alapján illesztettek be a filmbe.
A próbák körülbelül két hétig tartottak, ami a rendező szerint meglehetősen bőséges időtartamnak számít egy alacsony költségvetésű ausztrál játékfilm-produkció esetében.
Hasonló filmek
A produkció egy szokatlan, kétlépcsős finanszírozási folyamat révén biztosította a költségvetését: az ausztrál állami ügynökség, a VicScreen „Originate” programja finanszírozta az első vázlatot, majd a független Causeway produkciós cég lépett be, hogy a filmet az eredetileg tervezettnél nagyobb léptékben finanszírozza.
A rendező mindkét főszereplőt elküldte egy bevásárlóközpontba azzal az utasítással, hogy végig maradjanak a szerepükben, és közölte velük, hogy a közönséget a járókelők fogják alkotni. A gyakorlatot azonnal próbára tette, amikor egy járókelő felismerte Joe Birdöt. Bird pedig a találkozás során végig megőrizte a szerepét.
A rendező kedvenc pillanatai a kész filmben többségében improvizált jelenetekből származnak, ahol a kameraman utasítást kapott, hogy ne irányítsa, hanem legyen része a színészek mozgásának. A szereplők szabadon mozoghattak és beszélhettek.
A produkciós csapat tudatosan úgy döntött, hogy elkerüli a spiritualitás „ólomüvegablakos” ábrázolását, és ehelyett a templomot egy sivár ipari környezetbe helyezte, hogy vizuális ellentétet teremtsen a természet és az ember alkotta struktúrák között. A természet és az ember alkotta környezet közötti ellentét szándékos tematikus eszköz volt, amelynek célja az volt, hogy felvesse a kérdést: vajon a hiedelmek és a parancsok az univerzumtól származnak-e, vagy az ember találta-e ki őket.
A próbák legelső napján a rendező személyesen vette fel a két főszereplőt, és elvitte őket egy útra, hogy felderítsék a forgatási helyszíneket, az utazást pedig informális csapatépítő gyakorlatként használta fel, mielőtt a hivatalos próbamunka megkezdődött volna.
A film helyszínéül szándékosan egy vidéki várost választottak, amely egy templom köré épült, és amelyet régi gyárak ipari roncstelepe vesz körül – ez egy olyan esztétikai döntés volt, amelynek célja az volt, hogy felvesse a kérdést: vajon a vallási rendelkezések spirituális eredetűek, vagy ember alkotta konstrukciók?
Bethany Ryan produkciós tervező megközelítését kifejezetten azért választották, mert munkái hiteles, életteli világokat teremtenek anélkül, hogy nyilvánvaló színpalettát használnának, miközben megőrzik a filmes konzisztenciát – ez a kombináció a rendező szerint elengedhetetlen volt a természetfeletti történet megalapozásához.
