Molly Maxwell

Nem mondom, hogy mint film rossz volt (annyira jó se), de eléggé kiidegelt maga a történet. Talán azért, mert van egy huszonéves lányom és még pontosan emlékszem, hogy tizenhat évesen még egyáltalán nem tartott ott, hogy egy huszonéves tanárral összejöjjön. Nem véletlenül büntetendő kategória az ilyen. Na, meg mostanában eléggé tele vagyunk Magyarországon riasztó gyermekvédelmi rémtörténetekkel, ez biztosan nem segít egy liliomtiprásos sztori élvezetében, nem mintha alapból ne lenne rohadtul kellemetlen az egész. Na mindegy, lányos apáknak nem való, de álmodozó tinilányoknak biztosan bejön, más kérdés, hogy ők mit vesznek le az egészből. Egy torontói magániskolában kissé elkényeztetett csemeték tanulgatnak egy színes, tanintézményhez nyomokban hasonlító kuplerájban. Molly Maxwell az egyikük, aki úgy alakul, hogy rákattan az egyik tanárára, és hát hogy nagyon ne spoilerezzek, legyen annyi elég, hogy a helyzet elbonyolódik. Egyébként a film végkimenetele, ha lehet ebben a kategóriában ilyen, akkor a súlyos alapfelállás ellenére meglepő, de pozitívnak mondható. A főszereplő Lola Tash a film forgatásakor 17-18 éves volt, Charlie Carrick, a huncut tanerő meg 28, úgyhogy a casting életkorra eléggé stimmelt, meg a kémia is megvolt köztük, kár, hogy ez a fiatalkorú diáklány - felnőtt tanár párosítás nem különösebben befogadható. Sara St. Onge rendező - forgatókönyvíró kicsit magát írhatta bele a filmbe, legalábbis 1-2 életrajzi elem látványosan egybevág.

Nem mondom, hogy a legizgalmasabb vagy leglátványosabb film volt, amit valaha láttam, de valamiért mégis tetszett. Érdekes volt a tanár-diák kapcsolatot figyelni és azt, hogy Molly karaktere hogyan fejlődik a történet során.

Egy teljesen átlagos film, volt de a kedvelhetőbb fajtából. Nem egy tipikus tanár-diák love story. A csaj öltözködése is komoly átalakulásokon megy át, a kezdeti lógos cuccok után igazi bonba nő lesz.

Tanár-diák viszony egy elég egyszerű köntösben. Nincsenek nagy ívek a filmben, de egyszer rá lehet szánni az időt.