Ha Jessica Goldberg forgatókönyve sikeresen veszi a buktatókat, akkor a The Path az év egyik legsikeresebb újonnan debütáló dráma sorozata és a Trónok harca erős ellenlábasává válhat az Emmy díjakért folytatott versenyben.
A The Path-ban az a legidegesítőbb, hogy első blikkre mélynek tűnik (minden szereplő önmagát, az útját keresi és a kétségei motiválják); a kritikai felhang is végig tetten érhető (a sorozat egy szekta mindennapjaiba nyújt bepillantást: hogyan toborozzák az elveszett lelkeket, milyen befolyással bír egy szektavezér, hogyan zajlik a szelíd agymosás, stb), de ezek lassacskán átadják a helyüket a szenvedésnek és a szenvelgésnek, vagyis a melodráma-esztétikának, amit a szex különböző formái színesítenek (Sarah és Eddie, Sarah és Cal, Cal és az egyik szektatag, az egyik szektatag és egy másik szektatag, stb). Ennek alapján az első tíz részbe a (leszbikus) szexen túl még a következők férnek bele: természeti katasztrófa, menekültválság, alkoholizmus, kábítószer-függőség, haldoklás Peruban, nyitott szívműtét lehetősége egy kisgyereken, gyilkosság, szakítás, szerelmi dráma. Több
