
Érdekességek (8)
Sid Caesarnak az 503. adásban olyan hosszan tapsoltak a nézők, hogy azt végül a műsor idejének szűkössége miatt le kellett rövidíteni, így ebből a tapsból csak egy jóval rövidebb változat látható.
A műsor gyártását 2003 nyarán az ABC csatorna lemondta a nézettség állítólagos csökkenése miatt, majd 2004 nyarán még leadta a fennmaradó epizódokat, és onnantól kezdve ismételni kezdték a műsort. Az ismétlések annyira népszerűek voltak, hogy a gyártók összegyűjtöttek a szalagok felhasználatlan felvételeiből néhány "új" epizódot, ezeknek 2005-ben volt a bemutatója.
A 2003-ban felvett 521. adás volt minden idők leghosszabb forgatása, melyben Richard Simmons, amerika humorista szerepelt, és a nézők már-már hisztérikus nevetésben törtek ki a poénjai miatt. Az epizód közepén le kellett állítani a forgatást, és szünetet rendeltek el, mert már a stáb se bírta nevetés nélkül; a showműsor során ez volt az egyetlen ilyen eset.
A műsornak volt egy 1988-as brit változata, melynek a házigazdája Clive Anderson volt, így amikor 10 évvel később bemutatták a műsor amerikai változatát, felkérték Andersont, hogy vezesse ezt a műsort is, azonban ő visszutasította az ajánlatot, mert nem akart Los Angelesbe költözni, vagy folyamatosan ingázni. Azonban a brit műsor utolsó évadát már ugyanazzal a díszlettel forgatták le, amit aztán Amerikában is használtak, illetve amerikai vendégeket hívtak meg szerepelni, így tulajdonképpen átmenet volt az egyik a másikba. 1998-ban a brit műsornak vége lett, az amerikai 1998-tól egészen 2007-ig futott.
Robin Williams szőke hajjal lépett fel a műsorban, mivel éppen akkor forgatták a Sötétkamra című, 2002-es filmet, amiben ő az egyik főszereplőt alakította, és a szerep miatt szőkére kellett festenie a haját.